Kicsi lányom kétnapos osztálykirándulás volt pár napja, így lehetőségem volt egy kicsit különlegesebb étel kipróbálására. Nagyon szeretem a marhahúst, de elég ritkán szoktam otthon készíteni. Vásárolni voltam a sparban. Amikor elsétáltam a húspultjuknál nagyon szép fehérpercsenye volt kirakva, viszonylag elfogadható áron. Bevallom életemben most először vettem fehérpecsenyét. Miután hazaérkeztem, ott voltam a szép hússal, viszont fogalmam sem volt mit készítsek belőle. Leültem a számítógép elé és kicsit nézelődtem, mit is lehetne készíteni ebből a húsból. Sok recept áttekintése után, erre a viszonylag egyszerű változatra eset a választásom.
Hozzávalók, amiket használtam:
50 dkg fehérpecsenye
só
színes bors
2-3 dl vörösbor
4-5 db babérlevél
kevés olaj
A hús felvágtam kb. 1 cm vastagságú szeletekre. Sóztam és megszórtam a színes borssal. Egy nagyobb serpenyőben felmelegített egy kevés olajat, amiben megpirítottam a húsokat pár perc alatt, úgymond sütöttem rá egy kérget. Ezután felöntöttem a vörösborral és beletettem a babérleveleket. Ezután főztem kb. egy órán keresztül fedő alatt. Ekkor megkóstoltam a húst, hogy elég puha-e már. Miután úgy ítéltem meg, hogy megfelelő, már nem rágós, hanem jó az állaga és az íze késznek nyilvánítottam))) Köretnek finom petrezselymes krumplit és fokhagymás-tejfölös uborkasalátát tálaltam hozzá.
Hmmmm....különeges...:)
VálaszTörlésÉn is elég ritkán készitek marhahúst, de ez egyszerű és mégis különleges. Finom lehet a vörösborral:)
VálaszTörlésNiki,
VálaszTörlésÉrdekes, de nagyon finom volt.
Trollanyu,
Kicsit nehéz ételnek mondanám, de tényleg nagyon különleges lett a vörösbortól a hús íze.
Izgalmas, biztos nagyon finom
VálaszTörlésSzia! :)
VálaszTörlésVan egy meglepim számodra a blogomon :)
http://edit-gondolataim.blogspot.com/