2012. május 30., szerda

Kelbimbós-sárgarépás-paprikás quiche

Mostanában valahogy megfeledkeztem erről a remek, könnyen elkészíthető quiche-ről (pite), pedig volt egy időszak, amikor majdnem minden héten volt, mert rengeteg változatban el lehet készíteni, annak függvényében, hogy az ember mit talál otthon a hűtőjében. Most kelbimbót, sárgarépát és piros kaliforniai paprikát leltem fel a hűtőben:D

Hozzávalók:

A tésztához:
30 dkg liszt
1 egész tojás
15 dkg vaj
1 kk só

A töltelék részhez:

5-6 szál sárgarépa
20 dkg kelbimbó
1/2 piros kaliforniai paprika

valamint szószhoz:
10 dkg szalonna
1 fej hagyma
2 dl tejszín
2 egész tojás
10 dkg reszelt sajt
csipet bors

A tészta hozzávalóit összegyúrtam, folpackba csomagoltam és fél órára hűtőbe tettem. Eközben elkészítettem a töltelék részt. A sárgarépát megpucoltam, felkarikáztam és egy kevés olajon folyamatos kevergetés mellett megpirítottam. A kelbimbókat sós vízben megfőztem. A szalonnát vékony csíkokra vágtam és megsütöttem, erre jött rá az apróra vágott hagyma, amivel megpirítottam. Felöntöttem a tejszínnel, majd jöttek a tojások. Pár kevergés és már készen is volt. A piteformát kinyújtottam beletuszkoltam a formába és 15 percig elősütöttem, úgy, hogy lenyomtam az erre használt lencsémmel. Ezután eltávolítottam a lenyomólencsét:) Beleöntöttem a tejszínes szószt, és kidekoráltam a kelbimbóval, sárgarépával és piros paprikával. Sütöttem további 20 percig, majd rászórtam a reszelt sajtot, amit szépen rápirítottam a tetejére. 

2 megjegyzés:

Vicuska írta...

Nagyon étvágygerjesztő!!!

mellissina2 írta...

Nagyon finom lehet!