2012. május 2., szerda

Gesztenye golyók

A hosszú hétvégénk elég mozgalmasra sikerült. Jártunk Siófokon, ahol kislányomék versenyeztek a táncukkal, vasárnap dolgoztam is egy keveset, voltunk egy fantasztikusan jó kerti partin, a leányzóék felléptek május 1-én egy majális rendezvényen a Bókay kertben. Így nem igazán volt lehetőségem nagy extrák sütésére, főzésére a konyhában. De azért egy könnyű, sütést nem igénylő édességet csak beleszorítottam tegnap délelőtt.

Hozzávalók, amiket használtam:

50 dkg gesztenye massza
40 dkg darált háztartási keksz
15 dkg vaj
1-1,5 dl rumos meggy lé
2 kk rumaroma

A csokimázhoz:
10 étcsokoládés tortabevonó
1 ek olaj

A közepébe:
rumos meggy

A gesztenye masszát és a háztartási kekszet összegyúrtam a vajjal együtt. Közben folyamatosan adagoltam hozzá a rumos meggy levet. Mivel a kóstolgatás közben családtagjaim és én is úgy éreztük nem elég "rumos" ízű, így tettem még bele rumaromát is. Mikor úgy ítéltük meg közösen, hogy már jó az állaga és az íze is késznek nyilvánítottuk. Gombócokat formáztam belőle, úgy hogy mindegyik közepébe került egy-egy rumos meggy szem. Miután az összes golyót megformáztam az étcsokoládét az olajjal vízgőz felett felolvasztottam. Ebbe a csokimázba mártogattam bele a gesztenyés golyókat. Hagytam kihűlni rajta a csokimázat, majd hűtőbe tettem, hogy teljesen megdermedjen. 

3 megjegyzés:

tücsi írta...

Nagyon szeretném ezeket a golyócskákat. Nagyon guszta.:) Jó ötlet!!! Tetszik az aláfestő zene!:)

Csibe írta...

Ezdejó :))

DebiGabi írta...

Tücsi,
köszönöm szépen.
Jó kis zene, szeretem nagyon!!!!

Csibe,
:D