Hozzávalók, amiket használtam
4 db közepes méretű hagyma
2 ek olaj
csipet só
csipetnyi frissen őrölt színesbors
1 ek liszt
1 ek cukor
3-4 dl víz
50 dkg csirmell
só, bors
A hagymát megpucoltam és felszeleteltem, nem túl vékonyan. Beborítottam egy teflon edénybe és rögtön rádaráltam a borsot. Egy kevés olajon folyamatosan kevergetve addig sütöttem, amíg enyhén barna kezdett lenni. Ekkor megsóztam és rászórtam az 1 ek cukrot. Így főztem még 2-3 percig, majd jött az 1 ek liszt hozzá. Ezután felöntöttem a vízzel és folyamatosan kevertem, hogy ne legye csomós. Ezt addig folytattam, amíg szépen egyenletesen besűrűsödött.
A csirkemellet vékony szeletekre vágtam sóztam, borsoztam és olajon aranybarnára sütöttem, tálaláskor egy-egy kanálnyi hagymaszószt mertem a tetejére. Köretként burgonya krokett került mellé.
1 megjegyzés:
Szia Gabi!Viszem!Fini lehet nagyon!A gyerekek már csak ilyeneke!:)
Megjegyzés küldése