Íme a következő recept, amit a Téli Édesség című újságból készítettem el. Nem is nagyon akarom ragozni a süteményt, hogy milyen. Nemes egyszerűséggel: nem lehet abbahagyni olyan finom!!!
Hozzávalók:
A citromkrémhez:
2 nagy tojás
2 citrom kifacsar leve
1 citrom reszelt héja
1 evőkanál vaníliás főzős puding
12 dkg cukor
5 dkg vaj
A tésztához:
12 dkg cukor
22 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
18 dkg hideg vaj
1 tojás
A mákos réteghez:
15 dkg darált mák
20 dkg ricotta
15 dkg porcukor
4 evőkanál tejföl
2 tojás
1 evőkanál főzős vaníliás puding
1 citrom reszelt héja
Első lépésben a citromos krémet készítettem el. A tojást, cukrot, citromlevet, a pudingport és a reszelt citromhéjat vízgőz felett folyamatos kevergetés mellett addig főztem, amíg szépen besűrűsödött. Utána rögtön még melegen hozzákevertem a vajat is. Egy nagyon jó állagú finom citromos krémet kaptam, amiről alig tudtam kis családomat lerobbantani, mert folyamatosan kóstolgatták. Félretettem hűlni.
A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A lisztet kimértem összekevertem a sütőporral és a cukorral, majd elmorzsoltam benne a hideg vajat. Ezután jött hozzá a tojás, amivel szintén jól összegyúrtam. Nekem itt még igényelt némi lisztet, mert nagyon ragacsos volt a tészta, de ez lehetett azért is, mert szép, nagy méretű házi tojásokat szoktam használni. Egy tepsit kibéleltem a sütőpapírral és egyenletesen belenyomkodtam a tésztát. A tetejére sütőpapírt tettem és ráborítottam egy csomag lencsét, de ez lehet rizst vagy bab is, én lencsét használok erre a célra. 10 percig sütöttem így lenyomva, majd a nehezék nélkül további 5 percig. Ezt is félretettem, amíg kihűlt.
A darált mákot, a ricottát, a cukrot, a tejfölt, a pudingport, a 2 tojást és a reszelt citromhéjat egy tálban alaposan összekevertem.
A kihűlt tésztára rásimítottam a citromos krémet, aminek a tetejére pedig ráöntöttem a mákos masszát.
160 fokos sütőben sütöttem, majdnem egy órán keresztül. Tálaláskor megszórtam a tetejét porcukorral.
7 megjegyzés:
Azt a betyárját neki!!!!!!
Hű, de guszta!A mákos réteghez vaníliás puding jó ugye?
Rain,
:)))
Nelli,
Igen. Javítottam. Köszike:D
Annyira finom lehet!Jöttem megint megnézni!:)
Jaj ez bizony bitang finom lehet!!!
Ámulattal nézem ezt a csodát, gyönyörű! Gratulálok!
Biztos elkészítem. Köszönöm hogy jöttél hozzám! Üdvözlettel! Terike
Nelli,
:)
Mellissina,
Finom volt, csak túl gyorsan fogyott el:D
Terika,
Köszönöm.
És én is köszöntelek itt nálam!!!!
Megjegyzés küldése