2011. szeptember 27., kedd

Kinyomós keksz

Még a nyáron egy bevásárlás alkalmávál a Lidl-ben szemjött velem egy keksznyomó szerkezet. Sajnos megint nem tudtam ellenállni és megvettem:)) A kipróbálásával viszont elég sokáig vártam, mert a nyári hőségben nem igazán volt kedvem kekszeket sütögetni. Pár hete az egyik blogon megláttam a kinyomós keksz receptjét, ami végül is megadta a lendületet ahhoz, hogy végre felavassam a saját kis gépemet. Első próbálkozásra a feléből a sima alap verziót használtam, a másik felét pedig kakaóporral bolondítottam meg. A gépezet az elején még egész jól működött, de egy idő után nem igazán úgy működött, ahogy kellett volna, így sikerült egy-két roppant amorf formájú kekszet készítenem.

Hozzávalók, az alap recepthez:

25 dkg vaj
25 dkg porcukor
50 dkg liszt
2 egész tojás
csipet só
1 kk vaníliakivonat
valamint 1-2 ek kakaópor

A vajat simára kevertem a porcukorral a csipet sóval és a vaníliakivonattal, jöttek a tojások és végül a liszt. Ezután két részre osztottam és az egyik feléhez tettem a kakaóport. A massza egy részét beletuszkoltam a keksznyomó szerkezet megfelelő részébe. Egy tepsibe sütőpapírt tettem és erre kezdtem nyomkodni a  különböző formákat. Mivel a gépnek elég sok tartozéka van, volt mivel próbálkozni. Bár sok olyan volt, amiből nem tudtam szinte semmilyen "normális" kinézetű kekszet kinyomni. 180 fokos sütőben kb. 10-15 perc alatt aranybarnára sültek. Mivel felváltva sütöttem az alaptésztát és a kakaós változatot, sikerült egy pár darabnál jól összekeverni a tésztákat, amik viszont szerintem nagyon jól néztek ki. Első kísérletre ilyenek lettek. Fogok még ezzel próbálkozni, mert még nem az igaziak és szerintem másfajta tésztát is keresgélek még.
Esetleg, akinek van jó receptje nagyon szívesen fogadom!






4 megjegyzés:

trollanyu írta...

Nekem is van kekszkinyomóm, van is egy recept az oldalamon. Elég sokáig tartott nekem is, míg rájöttem, hogyan kell normális kekszet készíteni. De gondolom azért elfogyott így is? :)

Bianka írta...

A te kekszjeid nagyon szépek lettek, nekem még sosem sikerült

Raindrop írta...

Ó de jó. :D
Ha gyerekem lenne, le sem szállnék erről a mókáról. :D

DebiGabi írta...

Trollanyu,
Ajajaj. Egy darab se maradt:D

Bianka,
De aranyos vagy. Én egy kicsit elégedetlen vagyok velük, de nem adom fel.

Raindrop,
Nem rossz játék a felnőttnek.
A leányzó érdekes módon ezt nem élvezte annyira, mint a szimpla süti sütést:)