2011. június 21., kedd

Vörösboros fehérpecsenye

Kicsi lányom kétnapos osztálykirándulás volt pár napja, így lehetőségem volt egy kicsit különlegesebb étel kipróbálására. Nagyon szeretem a marhahúst, de elég ritkán szoktam otthon készíteni. Vásárolni voltam a sparban. Amikor elsétáltam a húspultjuknál nagyon szép fehérpercsenye volt kirakva, viszonylag elfogadható áron. Bevallom életemben most először vettem fehérpecsenyét. Miután hazaérkeztem, ott voltam a szép hússal, viszont fogalmam sem volt mit készítsek belőle. Leültem a számítógép elé és kicsit nézelődtem, mit is lehetne készíteni ebből a húsból. Sok recept áttekintése után, erre a viszonylag egyszerű változatra eset a választásom.

Hozzávalók, amiket használtam:

50 dkg fehérpecsenye
színes bors
2-3 dl vörösbor
4-5 db babérlevél
kevés olaj

A hús felvágtam kb. 1 cm vastagságú szeletekre. Sóztam és megszórtam a színes borssal. Egy nagyobb serpenyőben felmelegített egy kevés olajat, amiben megpirítottam a húsokat pár perc alatt, úgymond sütöttem rá egy kérget. Ezután felöntöttem a vörösborral és beletettem a babérleveleket. Ezután főztem kb. egy órán keresztül fedő alatt. Ekkor megkóstoltam a húst, hogy elég puha-e már. Miután úgy ítéltem meg, hogy megfelelő, már nem rágós, hanem jó az állaga és az íze késznek nyilvánítottam))) Köretnek finom petrezselymes krumplit és fokhagymás-tejfölös uborkasalátát tálaltam hozzá.

5 megjegyzés:

Niki írta...

Hmmmm....különeges...:)

trollanyu írta...

Én is elég ritkán készitek marhahúst, de ez egyszerű és mégis különleges. Finom lehet a vörösborral:)

DebiGabi írta...

Niki,
Érdekes, de nagyon finom volt.

Trollanyu,
Kicsit nehéz ételnek mondanám, de tényleg nagyon különleges lett a vörösbortól a hús íze.

Bianka írta...

Izgalmas, biztos nagyon finom

Edit írta...

Szia! :)
Van egy meglepim számodra a blogomon :)
http://edit-gondolataim.blogspot.com/