2011. június 10., péntek

Spenótos lassagne

Nagy-nagy kedvencem a lassagne. Időnként szoktam variálni, hogy teszek hozzá spenótot is. Nagyon jól feldobja az ízét, és sokkal dekoratívabb lesz tőle. Ha időm engedi persze, akkor a tésztáját is saját magam elkészítem el, de ennél a spenótos verziónál momentán sima bolti lassagne lapok lettek használva, amivel viszont jól megjártam, mert csak 15 db volt benne, miáltal az egyik réteg "hiányos" lett. Nem is értem miért nem lehet erre jobban odafigyelni a készítőknek:(((

Hozzávalók, amiket használtam

1 csomag lassagne lapok
40 dkg darált hús
1 fej közepes méretű hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
fél nagy dobozos sűrített paradicsom (budget féle)
0,5-1 dl tej
3-4 ek ketchup
só, bors, pizza fűszerkeverék

Fehér krémhez:
5-6 dkg vaj
1 ek olaj
3-4 ek liszt
5 dl meleg tej
1 tojás
3-4 ek tejföl
csipet só
csipet szerecsendió
csipet bors

valamint
friss bébi spenót levelek, ami sacc per kábé 3 maroknyi volt
reszelt sajt közé és a tetejére is

A hagymát apróra vágtam és kevés olajon megdinszteltem, hozzányomtam a fokhagymákat. Ezután került bele a darált hús, amit megpirítottam. Fűszereztem sóval, borssal és a pizza fűszerkeverékkel, majd felöntöttem a paradicsompürével, valamint a tejjel. Sűrű kevergetés mellett főztem kb. 20 percig. A legvégén került bele a 3-4 ek ketchup.
A fehér krém elkészítése:
A vajat és az olajat megolvasztottam, amire jött a liszt. Közben a mikroban megmelegítettem a tejet. A vajas lisztet folyamatosan kevertem. Mikor kezdett világos barnás színe lenni, felöntöttem a meleg tejjel. Továbbra is sűrűn keverve fűszereztem a sóval, borssal, szerecsendióval, hozzáadtam a tojást és a tejfölt is. Pár keverés és már készen is volt.
A kisebb méretű tepsit kikentem vajjal, elhelyeztem rajta 4 lassagne tésztalapot. Megkentem a fehér krémmel, amire rákanalaztam a paradicsomos húsos massza felét, valamint sajtot reszeltem a tetejére. Erre jött újabb 4 db lassagne lap, megint a fehér krém, amire érkeztek a spenótlevelek. Erre is reszeltem egy kevéske sajtot, majd jött a hiányzó lap miatt csak 3 lassagne tészta, amire újfent fehér krém és a hús másik része, és persze a  sajt. A tetejét befedtem a maradék 4 lappal és a maradék fehér krémmel megkentem. Sok-sok sajtot reszeltem a tetejére és ment az előmelegített 180 fokos sütőben. Kb. 40 percig sütöttem, amíg a sajt nem kezdett szépen pirulni a tetején.

6 megjegyzés:

trollanyu írta...

Szeretek hozzád benézni, az én izlésem szeint főzöl. Ez egyszerűen mesésen néz ki, én is nagyon szeretem a spenótot. Nálam is spenótos vacsora készül ma:)

Bianka írta...

Remekül néz ki, finom lehet

DebiGabi írta...

Trollanyu,
Köszönöm szépen kedves soraidat:)

Bianka,
Köszike, fincsi volt nagyon:D

korena írta...

Ez a variáció nálunk is nagyon bejön!

Vicuska írta...

A fenti bejegyzést én írtam, csak a lányom mailje volt megnyitva, ezért "tőle" lett jegyezve :D

DebiGabi írta...

Vicuska,
:)
Nagyon finom lesz a spenóttal:D