2011. március 27., vasárnap

Macaron

Beléptem én is a klubba!!! Megsütöttem életem első macaronjait. És egyben meg is kóstoltam őket, mivel eddig még sohasem ettem:D Nyami. Ez egy nagyon nekem való finom kis édesség. Régóta csodálattal nézegettem a többi blogon ezeket a számomra ismeretlen sütiket. Pár napja Latsia-nál látottak adták meg végül az utolsó lökést, ahhoz, hogy el is készítsem. Azt nem mondanám, hogy túl bonyolult lenne elkészíteni, inkább csak egy kicsit időigényesebbnek éreztem a "szárítás" és sütés miatt, mint egy szimpla egyszerűbb süteményt. 
Latsia, nagyon köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a fantasztikus receptet!!!

Hozzávalók:

12,5 dkg darált mandula (Lindl-félét használtam)
25 dkg porcukor
12,5 dkg tojásfehérje, nekem ez 3 jófajta házi tojásból jött össze
8 dkg kristálycukor
ételszínezék, momentán piros:o)

Csoki krém:

15 dkg étcsokoládé
3-4 dkg vaj
1 dl tejszín

Első lépésként a csokit és vajat felolvasztottam vízgőz felett, majd hozzáadtam a tejszínt. Jól összekevertem és félretettem kihűlni.
Kimértem a mandulát és a porcukrot, majd jól összekevertem. Ezután a tojásfehérjéket felvertem kemény habbá, jött bele az ételszínezék és kristálycukor. Utána óvatosan beledolgoztam a cukros-mandulát. Az ételszínezékből legközelebb én is többet fogok tenni, mert egy kicsit halvány lett a színe. A masszát nyomózsákba töltögettem és sütőpapírral kibélelt tepsikre nyomkodtam kb. 2 cm-es köröket, amiket igyekeztem egyformákra alkotni, de ez nem mindig sikerült:D Mivel ebből a mennyiségből nekem elég sok lett, 1 nagy és 3 kisebb méretű tepsinyi mennyiséget sikerült kinyomkodnom a masszából. 
Ezután kb. 30 percig szobahőmérsékleten pihentettem őket, amíg a külsejük úgymond megszilárdult, egyfajta kérget kapott kívülről, és már nem ragadt. Ezután 160 fokos sütőben 10-12 perc alatt megsütöttem őket. Kihűlés után egyet megkentem a csokikrémmel és egy másikat ráhelyeztem és már lehetett is falatozni.


20 megjegyzés:

Erinacea írta...

Wow, nagy-nagy gratula!!! Már kíváncsi voltam, mikor csinálja meg valaki Latsia recijét! Én is ki fogom próbálni!

Nelli írta...

Szép magasak lettek Gabi!Ügyes vagy!

DebiGabi írta...

Erinacea,
Köszönöm szépen. Nagyon jó ez a recept, érdemes kipróbálni.

Nelli,
Köszönöm Neked is.
Nemcsak magasak lett, de még az ízük is remek!

családi tűzhely írta...

Nagyon szépek lettek:)

Belly írta...

Hát asszem,most már engem sem ment meg tőle senki.Nagyon szépek!

Latsia írta...

Gabikám gyönyörűek! Nagy gratula Neked érte!:-)
Én is megsütöttem ma mégegyszer, mert az előző sütés hopppp eltűnt:-)

Adri írta...

Gratulálok! Nagyon szépek lettek!!! :)

DebiGabi írta...

Családi tűzhely,
Köszike:D

Belly,
Ki ne hagyd!! :o)

Latsia,
Én köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a remek receptet. Nálunk is rohamosan fogy:D

Adri,
Köszönöm!!

Bence/Emoke írta...

Neked is nagyon szép lett!! Nagyon is jó ez a recept! :)

DebiGabi írta...

Emoke,
Szerintem is fantasztikus.
Láttam a nálad is, azoknak szebb színe lett. Nekem egy kicsit halványak.

Bence/Emoke írta...

Köszi :) Mert az úgy volt, hogy nagyon idegbeteg voltam már éjjel :D és először ételfesték pasztával akartam készíteni, aztán volt még felbontva korábbról egy folyékony ételfesték, beleöntöttem pár cseppet, az kevésnek bizonyult és hupppsz véletlenül több cseppet sikerült beleönteni a kelleténél, ezért lett olyan erős a színe. :D:D

DebiGabi írta...

Szerintem sokkal jobb, hogy ilyen erős színe lett. Nekem tetszik:D
Majd legközelebb én is jobban megborítom:D

Mézigörl írta...

Azta, de nagyon szépek lettek! Ügyi vagy, nagyon! Én még gyűjtögetem a bátorságot! :-D

Altair írta...

Én is mindig csorgattam rá a nyálamat, de megsütni lusta voltam! :o)

Szerencsére Franciaországban kapható a cukrászdákban és nagyon fincsi! Nekem a pisztáciás lett a kedvencem. :o)

Azt hallottam, hogy a Greshem-palota (Vigadó tér) éttermében is van, de az gondolom, jó húzós lehet. :o)

Ditta írta...

Gabi,most néztem éppen Gizusnál:-),nagyon szépek lettek a tieid is!

Gesztenye receptjei és Bonbon mánia írta...

Gabi!
Nagyon szépek lettek, ügyes vagy:-))

DebiGabi írta...

Mézigörl,
Megy az Neked. Nem kell már sok bátorságot gyűjtened:D

Altair,
Pisztáciás? Hm. Az is finom lehet.
Én most kóstoltam először, de azt hiszem fogom még keresni, hogy legyen némi összehasonlítási alapon.

Ditta,
Köszönöm. Valami van a "levegőben" macaron ügyben:D

Gesztenye,
Köszönöm szépen:D

Bianka írta...

Isteni finom, és szépséges

4Gyerek írta...

látom Latsia sokaknak megadta azt a bizonyos lökést.
Mézis tábort gyarapítom, én még kivárok, de nem tudom miért.
ha a Tieidet (is) nézem, akkor viszket a papucsom, menni akar(na) a konyhába.

DebiGabi írta...

Bianka,
Köszönöm. A te macaronjaidat is remekek lettek:D

4Gyerek,
Én már gondolkozom a következő verzión.
Szerintem ne sokáig gondolkozzatok:o)
Bár, ha egyszer elkészíti az ember, utána már úgy érzi, ki kell próbálni még és még és még:D