2010. december 30., csütörtök

B.Ú.É.K. 2011

Mindenkinek nagyon jó szilveszteri bulizást és egyben 
Nagyon Boldog Eredményekben Gazdag Új Esztendőt Kívánok!!

2010. december 29., szerda

Narancslekvár

Elég régóta motoszkál a fejemben a narancslekvár házilag való elkészítése. Pár évvel ezelőtt elég sokat fogyasztottunk a kedves férjemmel, bár az utóbbi időben nem igazán került az asztalra. Még karácsony előtt vásároltam 2 kg narancsot, ami nem igazán akart fogyni, így végül nekiláttam a narancslekvár készítésnek. Azt tudom mondani, hogy a végeredmény remek lett, nagyon finom, kellemes ízű lekvárt sikerült alkotnom, de az elkészítése... Jaj...: Ennél macerásabb dologba már rég sikerült belevágnom. Tartok a tőle, hogy a közeljövőben nem fogok többet ilyet főzni.

Hozzávalók, amiket használtam:

2 kg narancs
2 csomag Quitin 2:1
0,5 kg cukor
1 citrom leve
5 db narancsnak a héja

Első lépésként nagyon alaposan megsikáltam az összes narancsot. 5 db-nak zöldséghámozóval leszedtem a héját, és nagyon-nagyon-nagyon vékony kis szeletekre vagdostam. 1,5 dl vízben 2-3 ek cukorral 10 percig főztem. Közben nekiálltam a narancsok tisztításának. Na ez az a rész, ami miatt nem igazán fogok a jövőben ilyet készíteni. Mivel a narancsnak csak húsos belső részét lehet beletenni a lekvárba, a hártyákat és a fehér részeket teljesen el kell távolítani. Ezen a ponton kapcsolódott be drága férjem-uram a segítésbe, mert 3. narancs után már kezdett égnek állni a hajam és a hócipőm is erősen megtelt a narancsok filézésével. Végül a férjem hathatós segítéségével sikerült a narancsok filézése, de mindössze 70 dkg narancs maradt, és ebben már benne volt a leve is! Ehhez kevertem hozzá a citrom levét és a 2 csomag quitint, majd botmixerrel megdolgoztam egy kicsit és hozzákevertem az előfőzött narancshéjakat a levével együtt! Ezután feltettem melegedni, majd miután felforrt belekevertem a cukrot, amivel további 5 percig főztem. A befőttes üvegeket a sütőben melegen tartottam, majd rögtön beletöltöttem a narancslekvárt ezekbe a forró üvegekbe. Lezárás után 5 perc fejenállás, majd visszafordítottam az üvegeket és készen is voltunk.

2010. december 23., csütörtök

Békés Boldog Karácsonyt

Nagyon Boldog és Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak, látogatómnak és természetesen minden kedves blogger társamnak!

Gesztenyés bejglim idén

A leányzóm nem szereti sem a diós, sem pedig a mákos bejglit, én nem szeretem a mákosat, így tavaly sütöttem először gesztenyés bejglit, ami nagyon jól sikerült így idén semmiképpen nem szerettem volna kihagyni. Az elmúlt napokban döbbenten figyeltem, hogy mennyien érkeznek a blogra ezt a receptet keresve, ezért örömmel és kicsit büszkén is szeretném megmutatni, hogy idén, milyen szépre (és természetesen megint finomra) sikerült megsütnöm a gesztenyés bejgliket.
Egy egészen pici változás történt csak: a tetejét úgy kentem meg, hogy először a tojássárgával csak hosszában kentem meg, majd 10 perc pihenés után a tojásfehérjékkel vízszintesen kentem át a bejgliket, ezért lett a teteje is sokkal szebb, mint tavaly.

2010. december 22., szerda

Karácsonyi italok

Szerencsére egyre jobban kezdem megtalálni a karácsonyi hangulatomat. Bár ebben erősen benne van az, hogy elkészítettem/előkészítettem egy pár jó kis karácsonyi itókát kimondottan felnőttek részére!
Többek között limoncellót, ami még nincs teljesen készen, mert még az "ázási" időszakban van, de nemsokára készen lesz. Egy egészen kicsit változtattam a tavalyi recepthez képest, hogy tettem még bele egy nagyobb darabka fahéjat és 5-6 szem szegfűszeget is.
Tavaly karácsonyra sikeresen kikisérleteztem egy fantasztikusan finom karamell likőrt, amit természetesen idén is elkészítettem. És idén még csak meg sem égettem magam a karamellkészítés közben!!!
A fényképen középen található a karamell likőröm.
És legvégül szintén még az érési fázisban készülődik a narancslikőr is, amit idén szintén megfűszereztem fahéjjal és szegfűszeggel.
És mielőtt valaki azt gondolná rólunk, hogy ezt mind mi fogjuk elfogyasztani, szeretném elmondani, hogy ezekből a finom italokból több darab is ajándékba lesz:)))

2010. december 16., csütörtök

Ananászos-tejszínes csirkemell

Ahogy látom és olvasgatom mindenütt finomabbnál finomabb karácsonyi ételek készülnek a legtöbb blogon, de én most egy egyszerű, megint a gyorsan és pikk-pakk elkészíthető étellel érkeztem.
Sajnos az elmúlt pár napban sok olyasmi történt az életünkben, ami nem igazán segíti elő a karácsonyi hangulatot, pedig már teljes karácsonyi lázban kellene égnem. Még nem megy... Keresem, keresem... Remélem hamarosan megtalálom.

Hozzávalók, amiket használtam:

5 dkg vaj
2 ek olaj
1 jó nagy méretű csirkemell
1 doboz konzervananász
2 dl tejszín
1 dl tej
2 ek liszt
só, bors

A csirkemellet felvágtam kockákra megsóztam és borsoztam. A vajat megolvasztottam az olajjal együtt, amiben aranybarnára pirítottam a csirkemellet. Mikor már szép színe kezdett lenni hozzáborítottam az ananászt és sütögettem még pár percig. Ezután rászórtam a két evőkanál lisztet, amivel jól elkevertem, majd hozzáöntöttem a tejet és a tejszínt. Főztem megint pár percig, amíg szépen besűrűsödött. És már készen is volt! Köretnek spagetti tésztát adtam hozzá, de nagyon finom lehet rizzsel vagy krumplipürével is.
Kis családomnak rettentően ízlett öröm volt nézni, ahogy falatozták befele:D Szóval ezt is fogok még sokszor készíteni a jövőben, különösen azért, mert tényleg fél óra alatt el lehet készíteni, ami roppant jó dolog egy dolgos hétnap után.

2010. december 9., csütörtök

Tejlepény

Nemrégiben Tücsök-nél találkoztam a tejlepény receptjével.  Ezzel megint sikerült találnom egy olyan ételt, amit még soha nem kóstoltam, nem sütöttem. Rögtön fel is keltette az érdeklődésemet, hiszen nagyon gyorsnak, egyszerűnek és finomnak tűnt. És tényleg hamar készen lett. A férjemnek és nekem nagyon ízlett, de sajnos édes kislányom csak fintorgott rá, csak a porcukrot és a lekvárt ettem meg róla:((

Hozzávalók:

1 liter tej
3 db tojás
20 dkg liszt
10 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor

Minden hozzávalót jól összekevertem, majd egy kivajazott tepsibe öntöttem és 200 fokos sütőben addig süttötem, amíg a teteje kezdett felhólyagosodni, ez sacc per kábé 35-40 perc volt nekem az én sütőmmel. Az alja és a széle egy kicsit megpirult, de még pont abban a kategóriában volt, hogy finom volt:D Miután egy kicsit meghűlt szeleteltem, megszórtam jó sok porcukorral és sárgabarack lekvárt kanalaztam még hozzá. Attól függetlenül, hogy a gyermeknek nem ízlet fogok még készíteni, mert a férjemmel mi viszont nagyon ízűen falatoztuk még másnap is.

2010. december 6., hétfő

Ilus néni rizskochja

Kedves férjem-uramnak van egy kollégája (drága Csülök Barátom), akinek az Anyukája nagyon sok finomságot szokott készíteni a konyhájában. Rendszeresen szokott nekem küldeni recepteket hogy én is ki tudja őket próbálni. Nemrégiben ezt az isteni finom rizskoch receptet kaptam tőle, és most hétvégén el is készítettem. A rizskochot sem készítettem még soha, ez az első kísérletem vele úgy tessék megtekinteni:D

Hozzávalók:

25 dkg rizs
2 dl
csipet só
8 dl tej
10 dkg vaj
1 csomag vaníliás cukor
2 ek cukor
6 db tojás
2 csomag vaníliás cukor
1/2 csomag sütőpor
3 db közepes méretű alma
1 db citrom héja és leve is
10 dkg aranymazsola, de jó a sima is, nekem ezt volt itthon:-)

A 25 dkg rizst feltettem a 2 dl vízben melegedni a csipet sóval. Amikor elkezdett felforrni folyamatosan hozzáadtam több részletben a 8 dl tejet, majd belekevertem a vaníliás cukrot és a sima cukrot is. Ezután fedő alatt folyamatosan kevergetve addig főztem, amíg majdnem teljesen elfőtt a leve és a rizs már megpuhult. Még melegen hozzákevertem a vajat, belereszeltem a citrom héját és belefacsartam a levét.,valamint belereszeltem a 3 almát. A tojásokat szétválasztottam. A sárgájához hozzáadtam a 2 csomag vaníliás cukrot és a sütőport. Jól elkevertem, majd beledolgoztam a rizsbe ezt is. Itt kevertem bele a mazsolát is, amit előtte vízbe áztam egy kicsit. A tojásfehérjéket kemény habbá vertem egy csipet sóval, majd az egészet óvatosan, de jól összedolgoztam. Egy tepsit kikentem vajjal és megszórtam zsemlemorzsával, ebbe jött az egész massza. 180 fokos sütőben kb. 40 perc alatt megsütöttem. Sárgabarack lekvárral tálaltam. 
Tényleg nagyon-nagyon finom lett. Ilus néni köszönet a receptért!!!!

2010. december 2., csütörtök

Mézeskalács 2010

Mit csinál az ember, aki egész nap dolgozik, munkából fáradtan hazaérkezik a gyerekével??? Mézeskalácsot süt. Nem kis mennyiségű mézeskalácsot... Na ez az a sütemény, amiből szerintem nem lehet eleget készíteni , mert hihetetlen gyorsasággal képes elfogyni. Nemes egyszerűséggel azt tudom mondani: imádjuk. 
Milyen jó dolog is álmosan a reggeli kávé mellé elfogyasztani egy-két mézeskalácsot. Nem?
Jó pár évvel ezelőtt a sógornőmtől kaptam a receptet, amin azóta semmit nem változtattam!!!
Maga a recept ITT megtalálható, ha valaki kedvet kapna hozzá!!!
Általában két adagot szoktam sütni a karácsonyig, és még soha nem kellett egyetlen darabot sem kidobni:)))
Egy-két mintapéldány, amiket idén készítettünk a kislányommal, aki rengeteget segített nekem, nagyon élvezte a tészta nyújtását, a formák kivágását.
Ez itten a teljes mennyiség:)))) Hát.... Nem kevés:D
És végül a legújabb kedvenc a csokoládéba mártott mézeskalácsok. Ha emlékeim nem csalnak ilyet tavaly készítettem először, de roppant nagy sikere volt, és leányzóm külön kérésére idén is készült csokis változat.

2010. december 1., szerda

Tepertős pogácsa


Nagyon szeretem a pogácsát, de valahogy az utóbbi időben nem igazán sütöttem. Nemrégiben készítettem egy nagyon finomra sikeredett burgonyás pogácsát, amitől ihletet kaptam és elkészítettem életem első tepertős pogácsáját is. Nyami. Ez is nagyon-nagyon fincsi lett, még édes leányzóm is jóízűen fogyasztottam, pedig amikor készült kijelentette, hogy ő nem szereti a tepertőt, ezért nem fog belőle enni. Ehhez képest nem egy darabot elfogyasztott:)))

Hozzávalók, amiket használtam:

50 dkg liszt
3 dkg élesztő
1 dl tej
egy csipet cukor
10 dkg kacsazsír
15 dkg tepertő

bors
1 tojás a teteje kenéséhez

A 3 dkg élesztőt felfuttattam a tejben. A lisztet egy tálba tettem, belekanalaztam a zsírt és hozzáadtam a tepertőt is. Kézzel elmorzsoltam az egészet addig, amíg a tepertő már csak egészen kis darabokban volt benne. Hozzáadtam a élesztőt és összegyúrtam. Nekem egy viszonylag jó állagú tésztám lett ebből, de egy kis tejfölt még nyugodtan lehet beletenni, de én úgy ítéltem meg, megfelel a tészta állaga:D Fél órát pihentettem, majd kinyújtottam és jobbról-balról, lentről-felülre felhajtottam. Megint pihentettem 15 percig és megint kinyújtottam. Utána megint összehajtogattam és végül kinyújtottam kb. 1 cm vastagságúra. Kiszagattam pogácsaszaggatóval. A tetejét megkentem a felvert tojással majd 200 fokos sütőben 15 perc alatt megsütöttem.