2010. május 1., szombat

Juhtúrós pogácsa

Vannak pillanatok az ember életében, amikor gondosan eltervez valamit, és még véletlenül sem úgy sikerül. Így voltam ezekkel a juhtúrós pogácsákkal is. Előre megvásároltam hozzá a juhtúrót és a sima túrót. azzal a felkiáltással, hogy a többi hozzávaló úgy is van otthon!!! Sajnos mire odajutottam, hogy el is készítsem, döbbenten észrevételeztem, hogy az élesztő, amit a pogik elkészítésére szántam megromlott és összesen 1 db tojást találtam csak a hűtőben. Sajnos a lustaságom győzött és nem voltam hajlandó még egy körre lemenni valamilyen közértbe, ezért némi változtatásokkal csak azért is megsütöttem őket, miáltal egy ritka finom , jó állagú, ízű juhtúrós pogit sikerült alkotnom:)))

Hozzávalók:

1 dl tej
2 ek cukor
1 csomag szárított élesztő
60-65 dkg liszt
22 dkg juhtúró
25 dkg túró
20 dkg vaj
1 egész tojás
1 kk só
1 dl tejföl
szezámmag a tetejére

Az összes hozzávaló belekerült egy nagy tálba, összegyúrtam a két kis kezemmel:))) Pihentettem a tésztát 1 órán keresztül letakarva. Miután kipihente magát kinyújtottam olyan 1-1,5 cm vastagságúra és pogácsaszaggatóval kiszaggattam:) A tetejét megszórtam szezámmaggal és 200 fokos sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütöttem. Mondanom sem kell a szezámmagból nem sok maradt a tetején, mivel nem volt megkenve tojással, de azért hozzácsipegetve elfogyott.

2 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon guszta, szépségesek lettek :)

DebiGabi írta...

Bianka,
Köszönöm szépen:D