2010. április 16., péntek

Snidlinges túrókrém

Kislányom iskolájában ma "Ki mit tud" bemutató volt és nagyon későn értünk haza. Mivel munkából rohantam oda nem igazán volt lehetőségem semmilyen vacsorával készülődni. Miután lezajlott a gyerekek bemutatója, hazavittük Anyut, így lehetőségem volt a kiskertünkből friss snidlinget szedni. Hazafele vásároltunk egy-két dolgot otthonra, mert egy kicsit kifogytak a készleteim, ekkor került a kosárba egy kis túró is, hogy majd vacsorára eszünk valamit belőle. Végül egy túrókrémet készítettem belőle, ami nagyon egyszerű, gyors és isteni finom lett:)))

Hozzávalók:

25 dkg túró
1 tömbös krémsajt (budget féle)
sok-sok snidling apróra vágva
2 ek tejföl
egy csipet só
frissen örölt színes bors

A snidlinget apróra vágtam, sóztam, majd összekevertem a túróval, a krémsajttal, és a tejföllel, végül  beleszórtam még a borsot is. Kiflit karikákra vágtam és erre kanalaztam rá a túrókrémet, amit vacsorára fogyasztottunk el.

7 megjegyzés:

szepyke írta...

Imádom a snidlinget, csak azt utálom, hogy egy-két vágás után tiszta muslica lesz...:)

DebiGabi írta...

Szepyke,
Ne is mondd!!! Két vágás után nekem is "szétesett" az egész, így nem igazán sikerült az apróra vágás...
Jó kifejezés erre a muslincás lesz:DD

Csibe írta...

Guszta, egy falatkát lenyúltam :)

Bianka írta...

ÁÁÁ ez mennyei. Imádom az ilyen fajta krémeket

Eva írta...

sokszor jarok erre, tetszik nagyon az oladalad!
a snidlinget olloval szoktam nyisszentgetni, akkor nem lesz "muslicas" :-)

Gabriella írta...

Csibe,
Kedves egészségedre:))

Bianka,
Mi is kedveljük:D

Eva,
Köszönöm szépen:)
Ollóval történt a vagdosás, de egy idő után így muslincásodott:))

Eva írta...

...neveletlen snidlingje! ;-)