2010. április 23., péntek

Muffin csokilencsével


Tudom, hogy van már a blogon muffin recept, de ezt azért szerettem volna megmutatni, mert a kislányom készítette szinte teljesen egyedül, csak egy egészen picikét kellett neki segítenem, főként a papírkapszlikba való bekanalazáskor és persze a sütőnél:)))
Szeretem a muffint, mert sütéssel együtt tényleg fél óra alatt el lehet készíteni, és a ízek variálhatósága az ember fantáziájára van bízva. Ráadásul a leányzó boldogan mesélte, hogy tegnap az iskolába az osztálytársai csodájára jártak a sütijének és több is kértek belőle kóstolót:)))))

Hozzávalók:

1 doboz sárgabarackos joghurt
1 pohárka (1,5 dl) cukor
1 vaníliás cukor
egy csipet szárított citromhéj
2 egész tojás
2 pohárka liszt
1 csomag sütőpor
1/2 pohárka olaj
4-5 dkg csokilencse

A tojásokat összekeverte a leányzó a vaníliás cukorral, a joghurttal és a citromhéjjal. A lisztben elkeverte a sütőport majd beleborította a tojásos masszába, végül jött az olaj is. Jó alaposan összekeverte, majd beleszórt a csokilencséből egy pár darabot. A papírkapszlikba kanalaztam neki a masszát, majd feldíszítette a tetejét is csokilencsével. 180 fokos sütőben 20 perc alatt szépen megsültek.

9 megjegyzés:

Niki írta...

Nagyon ügyes ez a leányzó:)Nagyon szép kis muffinokat alkotott:-D

Bianka írta...

Maga a muffin is istenien néz ki, de azok a bogyók rajta haláliak. Guszta

családi tűzhely írta...

Gratulálok a kislányodnak! Nagyon guszta a muffin.

DebiGabi írta...

Köszönöm szépen a leányzó nevében is:))) Nagyon kedvesek vagytok!!!

Gizi írta...

Gratulálok a lánykádnak, nagyon ügyes!!! Csoda jól néznek ki a muffinok, így a csokoládéval.:)

Andi írta...

Átnézel csöppet hozzám? :-)

szepyke írta...

Micsoda tehetség!:) Gratulálok!:)

Ottis írta...

Tényleg nagyon csinos ez a muffin!GRATULA!

DebiGabi írta...

Andi,
Köszönöm szépen:)))

Szepyke,
Köszke:))

Ottis,
Neked is köszönöm a leányzó nevében!