Nemrégiben készítettem kakaós csigát és túrós csigát is. Hétvégén gondoltam elkészítem a fahéjas verziót is. Hmmm. Nagyon-nagyon finom lett. Barátosnőmékhez is vittem magammal egy szép adagot, ami pillanatok alatt elfogyasztottak:))) Külön öröm számomra, hogy édes gyermekem aki eddig a fahéjas dolgokat még megkóstolni sem volt hajlandó, ezt úgy ette, mintha kötelező lett volna. Soha nem fogom megérteni drága kislányomat. Egyik héten megeszik valamit kimondottan jóízűen, a következő héten még ránézni sem akar:(((
Hozzávalók a tésztához:
55 dkg liszt
10 dkg olvasztott margarin
2 tojás sárgája
3 dkg élesztő
3 dl tej
2-3 evőkanál cukor
egy csipet só
Töltelékhez:
2-3 kanál porcukor
4-5 dkg olvasztott vaj
1 kk fahéj
Az élesztőt felfuttattam a tejben, majd összedolgoztam az összes hozzávalót. Pihentettem 1 órát, majd kinyújtottam téglalap formára. Megkentem olvasztott vajjal, megszórtam a porcukorral és a fahéjjal, majd megint megkentem olvasztott vajjal, miáltal jó kis krémes állaga lett, amit jól el tudtam egyenletes dolgozni a tésztán. Miután megkentem feltekertem a tésztát és karikákra vágtam, majd 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt szépen megsültek. Ráadásként a tetejét is megszórtam még fahéjas porcukorral.
13 megjegyzés:
Hùù nagyon megennèm ezt a fahèjas csigàt...irom is a receptet.
le is fogom màsolni ha nincs ellene kifogàsod.
Gratulàlok a blogodhoz, nagyon jò, màris rendszeres olvasò lettem!
Szia !
Aniko
Szia Anikó,
Köszönöm szépen. Másold nyugodtan bármelyik receptet:D Remélem találsz még egy-két finomságot, amit érdemes elkészíteni:)))
Majd mesélj, hogy sikerültek!!!
Gabi
Nagyon finom lehet és jól néz ki. Imádjuk a fahéjat
Már említettem, azt hiszem a túrós csigánál, én minden fajta csigaevő vagyok, csak a rendes nyálkásat nem eszem meg. :)
Ez tökéletes!
Fejlécre kívánkozik, olyan gyönyörű fotó!
Bianka,
Jó is a fahéj:)))
Olyan illat volt a lakásban mikor sütöttem...
Rain,
Az én kis amatőr fotóimat így megdícsérni. Teljesen zavarba vagyok, de nagyon szépen köszönöm.
Soha nem tudnám megenni a csigukat. Azon ritka emberek egyike vagyok, aki kimondottan szereti a csigákat:)))
Anyu kertjében képes vagyok összegyűjteni édes leányzóm hathatós segítségével. Volt, hogy 58 db-ot találtunk egy jó kis esős nap után:)))))
Gyönyörű, a csiga is, és a fotó is!...no és fahéjas, hmmmm! :)
Nagyon jól néz ki ez a csiga!!
Jaj Gabi! Miért csinálod ezt velem! :-)
Annyira-annyira jól néz ki!!!!
Mikor tudok én ilyet csinálni....úgy megenném!!!!
Csibe,
Köszike:)
Edith,
Neked is köszönöm:)
Andi,
Bocsika:)
Nagyon sok finomság van nálad is láttam ám!!!!
Hu, de szepsegesek!
Gyönyörűűűűű!Nyami!:-))
Gabi.
Ezt le KELL írnom!!!
Javában olvasgatom a blogodat,amikor nejem a konyhából bekiabál-rá érsz,gyere ki egy kicsit.
-rögtön,csak előbb elolvasom ezt a csigát.
Kis idő múlva nyújtózkodva kisétálok,azt mondja-azt hittem sose érsz ki,"nagyon bele élted magad",de most inkább játsz el a bikát,csavard le ennek a savanyúságos üveg tetejét.
Kinyitom a forró vízes csapot,fél percig alá tartom az üveg fedelét és "pikk-pakk" a fedél lazán le.
-az öreg bika már nem erölködik,megvárom míg a fedél "magától" jön le,mondtam és gepárd gyorsasággal kihúztam a konyhából.
Hát nem állati.
Judith,
:)
Andi,
Köszike:)
Ivan,
De az:))))))
Megjegyzés küldése