2009. december 3., csütörtök

Müzliszelet házilag


Megint egy először készült alkotásom. Régóta szemezgetek a müzliszelet házi elkészítésével. Sok receptet össze is gyűjtöttem, áttanulmányoztam, megnéztem, de istenigazából egyik sem nyerte el teljesen a tetszésemet. Így végül is a több receptből gyúrtam össze az alábbit, a saját szájízem szerint:))).
Egyedül a sütési idővel voltam gondban, mert lehet, hogy tovább kellett volna sütnöm az egészet, mert eléggé szétesik, nem maradtak egyben a szeletek. Legközelebb megpróbálom továbbsütni, hátha jobb lesz.

Hozzávalók:

25 dkg zabpehely
2 kanál lenmag darálva
1 kanál szezámmag
1 evőkanál korpa
5 dkg aszalt áfonya
5 dkg aszalt sárgabarack
4 kanál méz
15 dkg vaj
2-3 kanál cukor

Az aszalt gyümölcsöket kicsit összevágtam és összekevertem az összes száraz hozzávalóval. A vajat felfőztem a cukorral és a mézzel, majd összekevertem az egészet. Egy lapos sütőtálba sütőpapírt helyeztem és belesimítottam a masszát. 180 fokos sütőben kb. 30 percig sütöttem. Hagytam kihűlni, majd szeleteltem.
Ízre nagyon finom lett, mind a hármunknak nagyon bejött, de az elfogyasztásához mindenképpen szükséges egy kanál is:))))




8 megjegyzés:

Andi írta...

Nagyon jól néz ki....

Yasmine írta...

Nagyon tetszik! Annyira jó, hogy végre van hozzá egy jó kis házi recept. Én neki állok, persze nem most, hiszen teljes elhavazás esete forog fenn. Majd Karácsony után. Köszönöm a recit! :))

DebiGabi írta...

Andi,
Köszike.

DebiGabi írta...

Yasmine,
Majd mesélj, hogy Neked milyen lett.

Raindrop írta...

Átjössz? :)

szepyke írta...

Hu, kanállal, az aztán valami!:))))

Mit reggeliztél?
Egy tepsinyi müzliszeletet, mert nem lehetett abbahagyni...:))))

trinity írta...

Erre készülök én is:)) Fincsi!
Kukkants be hozzám!!

DebiGabi írta...

Raindrop,
Már megyek is:DDD

Szepyke,
A reggeli majdnem, de hősiesen önfegyelmet gyakoroltam, és csak két szeletkét kanalaztam be:)))

Trinity,
Kukkantok:D