Évekig nem vásároltam juhtúrót, pedig nagyon szeretem de valahogy sose került a kosárba vásárláskor. Az elmúlt pár hétben viszont szinte mindig van itthon egy kevéske:) Az Auchanban felfedeztem, hogy lehet kapni 10 dkg-os kiszerelés, tömbsajtos csomagolásban, viszonylag elfogadható áron, amit jól lehet tárolni a hűtőben. Kis családom és én is nagyon szeretem a rántott csirkemellet, de jó néha variálni különböző töltelékekkel. Most ezt alkottam pár napja.
Hozzávalók:
filézett csirkemell, én 1/2 kg-ot használtam
10 dkg juhtúró
2 ek tejföl
snidling, ízlés szerint
fekete bors
liszt, tojás, prézli a panírozáshoz:D
A csirkemellet vékony szeletekre vágtam, egy kicsit kiklofoltam, megsóztam, majd hagytam egy kicsit állni. A juhtúrót elkevertem a tejföllel, a snidlinggel és a fekete borssal. Fogtam egy szelet húst. Az egyik felének a közepére rákanalaztam a juhtúróból, majd ráhajtottam a másik felét. Utána rögtön ment a lisztbe, tojásba és végül a prézlibe. Forró olajban a juhtúrós húsokat lassan sütötttem ki. Ebből a juhtúró mennyiségből nekem 4 közepes méretű hús készült, a maradékot szimpla rántott húsnak készítettem el. Vacsoránál friss salátával tálaltam.
13 megjegyzés:
Húúú,EZ NAGYON brutál finom lehet!!!!
Ez a kép... Ahogy buggyan ki a juhtúró...
Ide vele :-) Isteni!
Belly,
Tényleg nagyon király volt!!
Viki,
:DDD
Mondtam már, hogy amig az iwiw-en "regisztrálva" volt a rántott hús, addig a "barátom" volt?
Aztán törölték, és maradt simán a barátom. Imádom ami rántott és ez így töltve! Jáááj, nagyon jól néz ki!
Szepyke,
Hihihihi:D
Nálunk a férjem a rántott hús fan:))
De az tuti, hogy fogok még ilyet főzni, mert tényleg jó volt!!!
Jaj Gabi, annyira kedvem szerint főzöl állandóan, borzalmas. :(
Akkora juhtúró fan vagyok, hogy az már beteges. Ez a kép pedig kínzás.
Mindig eldöntöm, hogy ide se jövök többet, mert 2 kg-ot hízom, de te főzöl a legjobban az ízlésemnek megfelelően. :)
Egy kérdés.
Nekem nincs fagyigépem, akkor szerinted hogy készítsek fagyit? Lefagyasztom és időnként megkeverem? Nem lesz tök megfagyott?
Hűűűűűűűű, ez a töltelék, ez tényleg nagyon szuper.....Én is imádom a juhtúrót!!!
Raindrop,
A kilókról inkább ne is beszéljünk. Amióta írom ezt a blogom, jajajaj....:(((
Fagyi kérdésre, azt tudom neked mondani, hogy szerintem próbáld ki a kevergetős módszert. Bár én még nem próbáltam így, de nem lehet rossz úgy se:)
Trinity,
Köszke.
Alapítsunk egy juhtúró fan tábort:DDD
Kipróbálom... mert a lisztes ételek közül a rántott húst szeretem a legjobban
Finom ez a juhtúrós töltelék, mi is nagyon szeretjük.
Nelli,
Nálunk mindig jöhet a juhtúró szinte bármivel:)))
Megjegyzés küldése