Pár napja én is elkészítettem a sajátomat. Tényleg nagyon egyszerűen megvan. Hiszen csak vettem egy nagy dobozos tejfölt, amit mikróban szobahőmérsékletűre melegítettem, amit nem szabad összekeverni. Egy sűrű szövésű anyagra borítottam, amit összekötöztem és egy fakanálra felakasztottam az egészet, majd belógattam egy olyan edénybe, amibe nem ér bele, viszont ki tud belőle csöpögni a tejsavó (én egy régi típusú tejtartót használtam momentán). Két napig hagytam a hűtőben csöpögni, aztán kicsomagoltam, és képen látható krémsajt lett belőle, ami kb. 25 dkg lett. Sajnos elfelejtettem megmérni, így csak sacc per kábé tudom mennyi lett:))
Nagyon finom íze van, jó állaga, ráadásul pont volt itthon egy bolti mascarpone sajtkrémem, amivel összehasonlítottuk. Legnagyobb meglepetésemre szinte semmi különbséget nem találtunk közöttük. Sőt, a kislányom szerint a saját készítésűnek jobb íze van.
Nagyon finom íze van, jó állaga, ráadásul pont volt itthon egy bolti mascarpone sajtkrémem, amivel összehasonlítottuk. Legnagyobb meglepetésemre szinte semmi különbséget nem találtunk közöttük. Sőt, a kislányom szerint a saját készítésűnek jobb íze van.
Azt hiszem innentől nem veszek többet bolti mascarpone-t, inkább elkészítem én, már csak az árbeli különbség miatt is.
A feléből snidlinges krém lett.
Ami annyiból állt, hogy a saját készítésű krémsajtot egy kicsit megsóztam, megszórtam fekete borssal és vágtam bele sok-sok-sok snidling hagymát. Ezzel a krémmel pedig megkentem egy zsemlét:DDD
6 megjegyzés:
A snidlinges az nagyon fincsi..., nálam is favorit :)
Szép napot!
Gabcsi,
Neked is szép napot:D
Nagyon guszta:). Próbáld ki egyszer, hogy natúr joghurtot lógatsz fel, na az a csúcsok csúcsa. Nálunk ez a menő:)
Hogy mióta készülök rá, és hogy még mennyi idő, mire rászánom magam...
Pedig tudom, hogy semmi extra meló, csak.. nem tudom, még idő kell hozzá.
Fruzska,
Hmmm. Ki fogom próbálni a joghurtot is, főként, hogy ennek ekkore sikere volt itthon:D
Szepyke,
Én is hónapok óta készültem, vaciláltam vele.
Most voltam vásárolni, megint vettem egy nagy doboz tejfölt, mindjárt "fellógatom" azt is:DDD
Megjegyzés küldése