2009. augusztus 18., kedd

A könyves játék

Judith hívott egy játékba. A játék lényege, hogy az éppen olvasott könyv vagy könyvek 161. oldaláról a 5. mondatot be kell másolni. Ez a játék tetszik talán eddig a legjobban, hiszen imádok olvasni és ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a héten még szabadságon vagyok, így még időm is volt/van olvasni.
Pár héttel ezelőtt az kislányom unokatestvérei kezdtek nekem áradozni az Alkonyat című filmről és a könyvről is, előtte nem nagyon tudtam róla semmit. (Nem úgy most:DDD)
Kölcsönkaptam mind a filmet, mind pedig a könyveket. Megnéztem. Elolvastam, mind a két részt.
Hát bevallom őszintén és nőiesen teljesen elvagyok varázsolodva:DD
Lehet, hogy ciki, mert ez egy tiniknek szóló több részes regény, én meg immár kétszer annyi idős vagyok, mint a legnagyobb tini, de akkor is fantasztikusak:o)
Tegnap megvettem én is a könyveket, így már itt figyelnek rám a polcról:DD
És alig várom, hogy november meg tudjam nézni a második részt moziban...
Tehát az én idézeteim:
161. oldal 5. mondat

Stephenie Meyer: Alkonyat
"Hangosan tréfálkoztak, harsányan hahotáztak, egymás vállát veregették."

Stephenie Meyer: Új Hold
"Nagy tévedés - sóhajtottam."

Jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, akiben csak egy icike-picike hajlam is van a romantikára. Nagyon magával ragadó könyvek:D

10 megjegyzés:

trinity írta...

Jajj de jó!!!Nem vagyok egyedül:DD
Én is bőven túlléptem a tinikoron, de a kamaszlányaim és barátnőm dicshimnusza után nekifogtam-és elvesztem...Nem egyszer reggel fél 4-ig olvastam..Szuper jól ír a nő-ki van találva a történet, letehetetlen!!!
Az 1-2 rész sajnos már kilőve és a film is...
Nézd meg a youtube-on, vannak fenn egész hosszú előzetesek a 2. részből is!!!!

DebiGabi írta...

Trinity,
Így legalább én sem érzem magam teljesen "dinkának" a lelkesedésemért:DD
A hajnali olvasásra én is emlékszem:)
Én már elolvastam a 3. 4 részt is.
A 4. rész, na az viszi a pálmát, az talán a leges legjobb!!!

Altair írta...

Én a repülőn láttam a film elejét, csak közben meg-megállítgatta a kapitány, aztán meg leszálltunk. Azóta se tudom, hogy végződött, de jó hogy írod, megveszem a könyvet. :o) Nem is tudtam, hogy ez ekkora divat ez a film. :o)

szepyke írta...

Három nap alatt olvastam ki ezt a két részt. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni. A másodikat ma hajnali 6.15-ig olvastam. Egyszerűen nem tudtam letenni. A 3.4. részt valaki el tudja nekem küldeni????

DebiGabi írta...

Altair,
Szerinten nézd meg:DD
Én nem igazán a divat miatt néztem, olvastam. Talán inkább azért meg jó az egész, mind az írónő stílusa, mind pedig a történet.

DebiGabi írta...

Szepyke,
Elküldtem neked emailban.
Karikásak lesznek a szemeid:DD
Jó olvasást!!

Altair írta...

Jól értettem? Ebook? Én is elkérhetem? :oO

DebiGabi írta...

Altair,
Elküldtem Neked is:DDD

Chef Viki írta...

Ez kész :-) Ezt akarom feltenni én is :-DD

Már a negyediknél járok!!!

DebiGabi írta...

Viki,
Azért ilyenkor nagyon örülök, hogy nem vagyok egyedül a rajongásommal:DD