2009. augusztus 31., hétfő

Császármorzsa

Hétfő este lévén lányomnak angol órája volt. Minden harmadik héten nálunk van. Ilyenkor van/volt összesen 6 gyerek, plusz anyukák és az apukák... Az óra után maradni szoktak nálunk egy kis beszélgetésre, játékra és persze ilyenkor egy könnyű vacsorával igyekszem megvendégelni őket. Lehetőségeim szerint próbálok olyasmit kitalálni, ami ennyi embernek viszonylag gyorsan elkészíthető és a gyerekek is megeszik. Ma este a császármorzsára esett a választásom. Bár így utólag belegondolva, nem is annyira gyorsan elkészülő kaja, viszont nagy sikert arattam vele mind a gyerekeknél, mind pedig a felnőtt szakasznál:)
A császármorzsa megint egy olyan étel, amihez nem tudok pontos mennyiségeket megadni, mert - nem tudom más szóval kifejezni - érzésre készítek, nem méricskélek.
Ma este 3 tojást ütöttem fel, amihez adtam 2 csomag vaníliás cukrot, 2 kanál cukrot, 1 kiskanál sót és belereszeltem 1 egész citrom héját. Ezt jó alaposan elkevertem, majd 1 liternyi tejjel öntöttem fel, majd folyamatos kevergetés közben kb. fele-fele arányban adagoltam hozzá a lisztet és búzadarát. Mikor úgy éreztem, hogy jó sűrű, masszaszerű félretettem pihenni egy fél órát, majd egy kivajazott tepsibe öntöttem és beraktam a 180 fokos sütőbe. A sütőből többször kivettem és folyamatosan kevergettem, daraboltam, forgattam a tésztát, hogy minél morzsásabb legyen. Amikor az alja szépen kezd odapirulni, ami szerintem a legfinomabb rész benne:))) és egyre nagyobb barnásabb darabok lesznek benne, na sacc per kábé ekkor van kész.
Ez időben nem tudom mennyi, függ a mennyiségtől, sütőtől is:)))
Tálaláskor sárgabarack lekvárt kanalaztam rá.
Finom, finom lekvárral, de bevallom őszintén én málnaszörppel szeretem, ami a lenti képen látható is:DDD
Málnaszörpös császár morzsa:DDD

4 megjegyzés:

szepyke írta...

Van még? Este nem voltam erre...
Ha van, jó lesz málnaszörppel is, mindegy, csak legyen!
Reménykedő szepy smile... :D

DebiGabi írta...

Szepyke,
Van még egy pici:DDD
Kaphatod lekvárral is:D

jókaja írta...

Jé, ezt én grízsmarniként ismertem, igaz liszt nélkül. Császármorzsa néven egy habos palacsintatészta jellegű masszát sütöttünk lepénnyé, és sülés után téptük csíkokká.
Ez a smarni a legjobb édesség vagy második fogás recept, ha hirtelen kell valami, vagy már nagyon nincs otthon semmi.

DebiGabi írta...

Jókaja,
Lehet, hogy nem ez a "hivatalos" neve, de Anyukámtól én így ezen a néven tanultam:DDD