2009. július 24., péntek

Lúdláb fagyi, magyarul csoki fagyi rumos meggyel:)



Csak sikerült. Nem hagytam magam. Ez az első saját készítésű fagyim, ami jó állagú, nagyon finom, nem folyik. Ja és még finom is!!! És teljes mértékben elégedett vagyok vele. Tény és való, hogy nagy segítséget nyújtott Szepyke jó kis fagylaltos összefoglalója.
Köszönöm kedves Fagylalt Mester, még egyszer:DDD
Tehát. Alapnak tőle vettem a csoki fagylaltot, csak a mennyiségeken változtattam egy kicsit.

Az én csoki fagyim hozzávalói:
15 dkg tejcsoki csokinyúl /ez volt itthon:o)/
2 dl tejszín
2 kanál porcukor
1 dl tej
25 dkg marcarpone
2 evőkanál kakaópor
A csokit felolvasztottam a tejjel, levettem a tűzről majd beletettem a tejszínt, kakaóport és legvégül a mascarponét. Jól összekevertem és egy fél órára mélyhűtőbe tettem. Utána fagylaltgép 40 percig kevergette. Már kevergetés közben látszott, milyen jó az állaga a fagyinak, aminek nagyon, de nagyon örültem:DD
Rumos meggyel fogyasztottuk az urammal két-két gombócnyi adagot. A maradékot lefagyasztottam egy dobozban. Maradt még bőven, hogy a manófalvi is meg tudja kóstolni holnap, ha hazajött.
Azuram szerint olyan íze van, mint a lúdláb tortának:))

2 megjegyzés:

szepyke írta...

Hát, már megint hangosan felröhögtem!:DDD

Annyira örülök, hogy jó lett. És elvileg, amikor teljesen kifagy, akkor is egész könnyen kanalazható marad.

Örülök, hogy jó lett, tényleg!

Nézd meg még nálam a háromcsokisat, nah, az is brutál! Abból elhagyható a szirup, mehet helyette bele cukor, persze, ha kell! Az is nagyon jól sikerült!

Mi lesz a következő?

Jah, és rumosmeggyel?????
Ügyes!:DD

DebiGabi írta...

Szepyke,
:DDDD
Terveimben most egy szimpla vanília fagyi és citromfagyi szerepel. A citromosat joghurttal szeretném elkészíteni, de előbb el kell fogyasztani a csokisat, mert kevés hely van a mélyhűtőmben...