2009. július 9., csütörtök

Lecsót főztem az uramnak:D

Nemrégiben, amikor vendégségben voltunk az egyik beszélgetés a különböző kajákról folyt. A férjem uram egyik elejtett megjegyzésével finoman célzott rá, hogy nagyon-nagyon régen nem evett már lecsót, ráadásal Anyu sem készít neki mostanában, mert ő meg nem ehet a betegsége miatt. Legnagyobb bánatomra én már közel 15 éve nem ehetek lecsót, mert iszonyúan fáj tőle a gyomrom és az epém sem igazán tudja feldolgozni, már a jó kis szaftjába való mártogatástól is fetrengek fél napig:((( Pedig de szeretem. Most is miközben főztem, jó nagyokat nyeltem, csak úgy folyt a nyálam...
2 fej közepes méretű hagymát apróra vágtam és olajon megdinszteltem. 80 dkg paprikának kivágtam a csumáját, felkarikáztam és hozzáadtam a hagymához, majd 2 egész paradicsomot szintén feldaraboltam és beletettem. Megsóztam, pirospaprikáztam és készre főztem, ami kb. fél óra volt. A vége felé tettem bele karikára vágott virsliket. Kolbász sajnos nem volt itthon, pedig nagyon jó lett volna bele, de azért a kedves párom így is jóízűen falatozta vacsorára:DDD

8 megjegyzés:

Altair írta...

Kicsit furcsán fog hangozni, de mi (dietetikusok) azt szoktuk tanácsolni az epebetegeknek, hogy

- ha a hagyma panaszt okoz, ki kell hagyni vagy egészen apróra kell vágni vagy pépesre aprítani egy erre alkalmas ketyerével és az ételkészítés végén belekeverni
- ha a paprika okoz panaszt, meg kell hámozni (kicsit megsütni a gázláng felett, vagy forrázva, mint a paradicsomot, könnyen lejön a panaszt okozó külső hártyája)
- ha a paradicsom okoz panaszt, akkor azt átpasszírozva vagy a paprikánál ajánlottak szerint eljárva kell készíteni. Ja, és vehetsz eleve hámozott konzervparadicsomot - ez nem tartalmaz tartósítószert és nagy áldás.

Sajnos, ha a gyomrod is fáj tőle (és nem használsz bele borsot meg erős paprikát), akkor valószínűleg a paradicsomot nem bírod és azzal nincs mit tenni, ha kihagyod, akkor már nem lecsó a lecsó. Legfeljebb, ha rákészülsz és rögtön Quamatellel eszed meg. :o(

A legtöbb tanácsunk be szokott jönni, gyomorfekélyes uram például csak az én diétás pörköltemből tud enni úgy, hogy ne fájjon a gyomra tőle. :o)

Chef Viki írta...

Nálunk Zuram nem szereti, ő is gyenge gyomorban, én meg lavórszámra tudnám enni...

Így aztán elég ritkán készítem :-( Pedig imádom!

Szabad tunkolni ebből? :-)

Ja, és nézz be hozzám kérlek, http://thechefviki.blogspot.com/2009/07/kedvenc-novenyeim.html

szepyke írta...

Milyen vércsoportod van? Amikor nekem kezdődtek a bajok az epémmel, átolvastam mindent, és arra jutottam hogy szinte (kivétel erősíti a szabályt) csak A-s vércsoportú embereknek van gyomorszervi bajuk. Ezt valahol olvastam, és azóta megkérdezek minenkit róla, és mindig kiderül, hogy akinek gondja van, az mindig A-s.

Lehet kapni egyébként valami cseppet, vagy mit, amit az epéseknek találtak ki, hogy mindent meg tudjanak emészteni. A nevét nem tudom.

Altair írta...

Cholagol csepp kockacukorra csepegtetve. Úgy is nagyon rossz, de tényleg hat és csak gyógynövényes cucc.

DebiGabi írta...

Altair,
Köszönöm a tippeket. A cseppet meg ki fogom próbálni:)

DebiGabi írta...

Szepyke
Telitalálat. A pozitív.
Sajnos nagyon sok igazság van a vércsoport szerinti táplálkozással foglalkozó irományokkal.
Bizonyos szinten tisztában vagyok vele én is, hogy mit ehetek, és mi az amit nagyon kerülnöm kell, de jó lenne egy kicsit jobban is foglalkozni ezzel...

Csibe írta...

Nagyon guszta! Szeretem a lecsót, főleg a levét tunkolni!
Remélem lesz megoldás, és Te is meg tudod majd enni, minden probléma nélkül!

DebiGabi írta...

Csibe,
Én is reménykedem. Altair ajánlotta ezt a cseppet, ki fogom tényleg próbálni, hogy milyen, hát jó lesz nekem is. De akkor még tojást is fogok tenni a lecsóba:)