2009. július 10., péntek

Készítettem sárgabarack lekvárt is

Egy nagyon kedves ismerősön keresztül ma vásároltam 6 kg sárgabarackot, amit ráadásul házhoz is hozott. Nem mondom, hogy túl olcsó volt, viszont szép nagy szemű barackok voltak, gyorsabban tudtam vele dolgozni. A barackokat gondosan megmostam, majd 1-2 percre forró vízbe helyeztem, majd egy szűrőn hagytam egy kicsit kihűlni, hogy ne forrázzam le teljesen a kezeimet, de azért némelyikkel így is sikerült megsütögetni a kezemet, arról nem beszélve, hogy mire megpucoltam az összeset olyan volt a kezem mint az aszaltszilva:DD A forró vízbe való betevést azért kell csinálni, hogy könnyebben le tudjam húzni a héját a sárgabaracknak. Miután kész lettem az összessel két részre osztottam, mert egyszerre nem fért volna el a lábasomba. Így lett kétszer két és fél kiló meghámozott, kimagozott barackom.
A sárgabarackot, úgy mint a meggyeket Haas Quitin 1:1 zselésítőszerrel teszem el a használati utasítás szerint. Most annyiban eltértem tőle, hogy a 2,5 kg barackhoz 2 kg cukrot adtam hozzá és 2 csomag Quitint.
A barackba belekevertem a zselésítőszert és botmixerrel összedolgoztam egy kicsit, de hagytam benne nagyobb darabokat is. Felforraltam, majd hozzáadtam a cukrot, amivel megint felforraltam sűrű kevergetéssel. Főztem 5 percig végül beletöltöttem a tiszta befőttes üvegekbe. Celofánt tettem a tetejére, jó erősen ráhúztam a kupakokat, majd 15 percre fejjel lefelé fordítottam őket, majd pedig vissza. Most hűlnek kint a konyhában, időként hallom a kupakok "cuppanását", ahogy még jobban rászorulnak az üvegekre:DD

7 megjegyzés:

Fruzska írta...

Jaj nagyon guszta:)

DebiGabi írta...

Fruzska,
Kimaradt egy kevéske, a párommal majdnem bekanalaztuk az egészet csak úgy natúr:DD

H. Bea írta...

Én úgy szoktam (leírhatom? :D)
hogy félbe vágom, egymás mellé teszem a belsejével felfelé, megszórom vaníliás cukorral,persze közben rétegezem, egy éjszakára be a hűtőbe, másnap ezzel a főző izével meg elkészítem.
Héjastul. És nagyon állat finom. :)

Még van a tavalyelöttiből, annyira ritkán esszük, de lehet, hogy pár üveggel én is összedobok.
Ja, nem dobok. Anyáméknak adtam az összes üvegemet a kerti sütőjükbe, amit most építenek, úgysem kell alapon.
így jártam :)

Borsó írta...

Tegnap én is lekvárt főztem kb. 25 kg barackból, az egész családnak. Most egy hétig még csak látni sem akarom:)
Bea! Jövőre kipróbálom.

DebiGabi írta...

Bea,
Ez nagyon jól hangzik, esetleg a pontosabb paramétereket is leírhatnád majd nekem. Szívesen kipróbálnám ezt a módszert is.

Borsó,
25 kg?????
Jézus Mária!!!! Én a 6 kg-tól is kész voltam. Nem csodálom, hogy látni sem akarod:DDD

szepyke írta...

Tisztelettel kérdezném, hogy a fejlécben a kávé, az ugye nekem lett kikészítve? Jövök akkor reggel kávézni hozzád, mert elég jól néz ki!

DebiGabi írta...

Szepyke,
Gyere kávézni reggel!!!
Viszont sajna nincs benne fagylalt:DDD