Pénteken a piacon viszonylag normális áron kaptam sárgabarackot. Egy-két szem kellemesen jó ízű volt, amit a manófalvi el is fogyasztott, de némelyik kissé savanykás volt, ezért úgy gondoltam készítek az uramnak belőle gombócot.
Szerencsére volt még itthon régi krumplim, amiket héjában megfőztem, majd meghámoztam. Miután jól kihűlt összenyomtam krumplinyomóval, sóztam és amennyi lisztet felvett az összetört krumpli, abból gyúrtam meg a tésztát. A sárgabarackok közepébe tettem egy-egy szem barna kockacukrot, bebugyoláltam őket a tésztával, jó alaposan, hogy ne tudjon kifolyni a barack, majd sós vízben kifőztem. Míg a vízben főttek a gombóckák egy serpenyőben megpirítottam a zsemlemorzsát kevéske olajjal, amibe beleforgattam a gombócokat, hogy ne fázzanak pucéran:))) Tálalkáskor még megszórtam porcukorral, de nagyon finom fahéjas cukorral is, de azt a manófalvi nem szereti nálunk.

2 megjegyzés:
Istenem, de szeretem sok sok fahéjas porcukorral, és milyen szépen megcsináltad...
Szia Raindrop,
Köszike:)))
Megjegyzés küldése