2008 őszén egyik nap kaptam egy üzenetet az iwiw-en egy középiskolai osztálytársnőmtől. Elég régen nem találkoztunk már szerintem több mint 8 éve. Csodálkoztam is először, jé a Bea írt nekem, de nagyon jó érzés volt hallani róla. Váltottunk egymással egy-két üzenetet. Aztán az egyik üzenetében a figyelmembe ajánlotta a blogját (még a régebbit). Megnéztem. Csak ámultam és bámultam. Rettentően tetszett. Többször visszatértem látogatni, olvasgatni. Kimásoltam róla receptet, amit azóta is rendszeresen megsütök. Szeretem volna én is megjegyzéseket, kommenteket írni, de bevallom őszintén nem nagyon mertem, csak néha egy-két apróságot. És ez a mai napig így van. Alig egy-két blogra szoktam/merek írni. Lehet, hogy gyávaság, de félek, hogy olyasmit írok, amivel megbántom a szerzőt. Mivel rendszeresen nézegettem az oldalt elkezdtem figyelgetni a többi hasonló oldalt is. Előtte valahogy eszembe se jutott, hogy blogokat olvassak. Valahogy kimaradt addig az életemből. Nem úgy most:)))
Aztán idén januárban egyik nap vettem egy hatalmas nagy lélegzetet és elkezdtem a sajátomat szerkesztgetni. A legelején nem is voltam teljesen tisztában azzal, hogy mi lesz belőle. Mostanságra elmondhatom magamról, hogy "Blogfüggő" lettem. Nemes egyszerűséggel imádom. A főzni eddig is nagyon szerettem, de most már a fényképezést is kedvelem hozzá. Már az én lányom is megkérdezi az evés előtt "Anya lefotóztad?":DDD A bejegyzések írása nem megy olyan jól mint szeretném, mert az én írói vénám nem olyan fejlett mint némelyik blogger kolleginának:DD.
Tudom, hogy az én alkotásaim nem túl "különlegesek", tényleg inkább egyszerű hétköznapi ételek, de ezeket én csináltam, én fotóztam le. Ráadásul amióta olvasom mások jobbnál-jobb receptjét rengeteg új dolgot készítettem el otthon. Ezt a joghurtos zsemle receptet is ennek köszönhetem. Az eredeti recept H.Bea oldalán taláható. Csak zárójelben szeretném megjegyezni, hogy Ő az említett régi osztálytársnő, aki a blogfüggőségem okozója. Nem panaszkodásként említettem meg Bea, tulajdonképpen KÖSZÖNÖM:DDDD
A joghurtos zsemle hozzávalói:
100 ml olaj,
300 g natúr joghurt,
1 tojás
1 csapott tk só
450 g búzaliszt
1 szárított élesztő
1 tk cukor
100 g zabpehely, ami helyett én tönköly darát használtam, mert nem találtam meg a zabpelyhemet:)))
Az összes hozzávalót beletettem a kenyérsütő gépbe dagasztás programra. A gép megdagasztotta helyettem a tésztát. Majd kivettem a tartóból a tésztát zsemléket formáztam. Egy-két darabot megszórtam lenmaggal és mákkal, a többi maradt csupaszon. Pihentettem még fél órát, majd 180 fokos sütőben készre sütöttem, ami kb. fél óra volt.
14 megjegyzés:
Én pont azt szeretem, ha valami normális, embereknek való étel, például nekem. Nem a köpetnyi adagot egy tányéron, nem a nyers kaját, nem az elvakult vegát. Ja és a halat sem.
És szerintem a Te blogod pont a normális, emberi táplálkozást folytatóknak van! :DDD
És én is köszönöm Beának ezt a zsemlét!:DDD
Szepyke,
Köszönöm.
Halat itt sem fogsz találni tartok tőle soha:DDD Szegény férjem szereti nagyon, de én képtelen vagyok elkészíteni, főként a hal szaga miatt. brrrr.
Fantasztikus ez a zsemle, tényleg.
Szia! Csatlakozva az előttem szólóhoz: Én is éppen az fogyasztható receptjeid miatt szeretem a blogodat. :) Vica
Vica alias KiVi,
Neked is nagyon köszönöm.
Kicsit furcsa hangulatban voltam/ vagyok ma.
u.i. Nagyon jó így neved, tetszik:DDD
Szia!
Még sosem írtam kommentet nálad, pedig rendszeresen olvaslak. És pont azért szeretek hozzád járni, mert hétköznapi léptékű a blogod, pont olyan mint egy átlagos háziasszony konyhája, de mégis találok számomra újdonságokat, ötleteket pl. a rumos meggyedet. Úgyhogy ne változtass, maradj ilyen és hidd el nekem az írói vénáddal sincs semmi gond, a bejegyzéseid olvasmányosak,felüdítőek. Szóval semmi önostorozás, hajrá így továbbra is. Zsuzsi
Engem is "megfertőztetek"!:)
Mindkettőtök blogját olvasom, csodálom, sütök-főzök a receptek alapján.
Köszönöm!:)
Zsuzsi,
Eddig valahogy nem kaptam az egészről visszajelzést, de kedves soraitoktól máris jobban érzem magam.
Köszönöm neked is a biztatás.
Szia Borsó,
Köszike:DDD
Túrótortát megcsináltad már???
Szia! Nézz be hozzám, van számodra valamim. Üdv: Zsuzsi
hű, te zavarba hozol! :)))
Amúgy olyan esküszöm, mintha minden nap találkoznánk újra, csak valahogy sokkal mélyebb érzésekkel..
Én nagyon szeretem a blogodat, nem véletlen járok még lefekvés előtt 1x legalább nálad, hogy mi jót főztél ma?
Csak a MÁSikat mindig elfelejtem megnézni, elakadok a kajánál!
Bea,
Nem akartalak zavarba hozni:DD
Csak úgy jöttek belőlem kifelé ma a betűk, amikből szavak, majd mondatok lettek.
Nagyon jó érzésel tölt el engem is, hogy legalább "így" tartjuk a kapcsolatot.
Egy nagyon komoly hobbi, elfoglaltság felé mutattad meg nekem az utat.
Tényleg köszönöm.
És nagyon neked való, hidd el!
Nekem is Bea az okozója,és köszönöm is neki:) Ez így kellett legyen, küldetését teljesíti;)
Én is a joghurtos zsemléire fenem a fogam a hétvégére!
Deborah,
Most voltam vásárolni, hogy legyen itthon még natúr joghurtom a következő adaghoz:))
Megjegyzés küldése