2009. március 26., csütörtök

Kókuszos-csokis piskóta

Hetek óta pakolgatom a konyhában jobbra-balra gyermekem maradék mikulás csokijait. Mivel kicsi leányzóm, rengeteget kapott még Mikulásra, viszont ő nem annyira van oda csokiért, bőven maradt még. Tegnap rájöttem, hogy itt a nyakunkon a húsvét és jön az újabb dózis csokoládé, most nyuszikból:)) Mivel Trüffli-t már készítettem nemrég belőle, arra gondoltam, sütök egy piskótát és a csokikból készítek egy öntetett és kókuszba forgatva fogyasztjuk el.

A Piskóta tészta:



6 db tojás
6 evőkanál cukor
6 evőkanál rétesliszt
1 késhegynyi szódabikarbóna.

A tojássárgáját habosra keverem a cukorral, majd kanalanként belekeverem a réteslisztet és hozzáadom a szódabikarbonát. A tojásfehérjéket kemény habbá verem, majd óvatosan belekeverem a masszába. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral, majd 180 fokos sütőben 20 perc alatt megsütöm a piskótát. Ha megsűlt még 2 percig a sütőben pihentettem.
A mikulás csokikat a leányzó apróra törte nekem, adtam hozzá még 10 dkg vajat, 1 dl tejet, 3 kanál kakaóport, 2 kanál kristálycukrot, melyet felfőztem sűrű kevergetés közben.
A piskóta tésztát, miután kihűlt felkockáztam, megforgattam a csokimasszában, Lalukám pedig a kókuszreszelékben.

Nincsenek megjegyzések: