2009. november 23., hétfő

Kellemes díj:D


Belly-től kaptam e kedves díjat, amit ezúton is szeretnék nagyon-nagyon szépen megköszönni!!!!
Az akiknek én szeretném továbbadni, mert nagyon "Kellemesnek" találom az oldalaikat:

Trinity

L.Krisztina

Szepyke

Chef Viki

Sajtgolyó magos burokban


Szombaton volt egy kisebb családi összejövetel a férjemuram születésnapja alkalmából, erre készítettem ezt a különlegességet. Nemrégiben Dolce Vita oldalán olvastam a joghurt lecsepegtetéséről. Gondoltam kipróbálom, hiszen a tejfölből készült házi krémsajtot már rendszeres használom.
A lecsepegtett joghurt volt az alapja a sajtgolyóknak, de adtam még hozzá a saját kis fejem után, a mi ízlésünknek megfelelően még pár dolgot:)))

Hozzávalók a joghurtos részhez:

1 kg natúr joghurt
1 dl tejszín
2-3 kk só

A joghurtot elkevertem a tejszínnel és a sóval, majd egy konyharuhába borítottam, amit összekötöttem és egy lábas felett egy fakanálra téve csöpögtettem 3 napig hűtőbe!!!
Kb. 30-40 dkg-nyi lett a lecsöpögött maradék, sajnos megint nem mértem meg, ezért nem tudom pontosan.

További hozzávalók a sajtgolyókhoz:

1 tubusos Budget féle sajtkrém
10 dkg reszelt trapista sajt
5 dkg reszelt karaván sajt
1 csipet fekete bors

A kész joghurtos lecsepegetett krémhez hozzákevertem a sajtkrémet és a reszelt sajtokat, valamint tettem bele egy kis fekete borsot.

A burokhoz:

5 dkg szezám mag
5 dkg lenmag
8 dkg tökmag

A magokat teflon edényben megpirítotam, - a lenmagok nagyon édesen röpködtek a konyhába, a kislányom tátott szájjal bámulta őket:)))) - Miután egy kicsit megpirultak egy tálba borítottam.
A sajtkrémből kis golyókat formáltam kézzel és megforgattam a magokban, utána egy tányérra helyeztem egymás mellé. Hűtőbe tettem legalább 1 órára, hogy kellően összeálljon/összedermedjen az egész.
Érdekes, de nagyon jó ízű csemege lett belőle.


2009. november 22., vasárnap

Fekete erdő torta a férjem szülinapjára


A kedves férjemnek sütöttem születésnapjára!
Boldog születésnapot Zsolti!!!!

Hozzávalók:

A tésztához
6 db tojás
6 ek cukor
6 ek rétesliszt
egy csipet só
egy késhegynyi szódabikarbóna
2-3 ek kakaópor

A tojássárgákat egyesével összekevertem a cukorral, és itt belekerült a csipet só is. Utána kanalanként jött bele a rétesliszt és a késhegynyi szódabikarbóna, majd a kakaópor. A 6 db tojásfehérjét felvertem kemény habbá, majd óvatosan beledolgoztam a kakaós masszába. Csatos tortafomát kivajaztam, liszttel megszórtam és beleöntöttem a tésztamasszát. 180 fokos sütőben 30 percig sütöttem, majd a sütőben hagytam kihűlni.

Meggyes szósz hozzávalói:
0,5 l rumosmegy lé
1 nagy üveg rumosmegy kimagozva
2 ek cukor
egy csipet fahéj
3-4 ek étkezési keményítő

A rumosmegy lében elkevertem a cukrot, fahéjat és az étkezési keményítőt, majd felfőztem, amíg besűrűsödött. Ekkor levettem a  tűzről és hozzáadtam a kimagozott rumosmeggyeket.

A belső fehér krém hozzávalói:

4 dl tejszín
2-3 ek porcukor
pár csepp vaníliaaroma
1/2 csomag zselatin (Horváth féle kék zacskós)

A tejszínt felvertem kemény habbá a cukorral és a vanília aromával. 3 ek vízben elkevertem a zselatint és pár másodpercre beraktam a mikroba, nem szabad forralni, éppen csak elolvadjon benne a zselatin, majd hozzákevertem a tejszínhez, és jól összedolgoztam vele.

A tortalapot három részre vágtam, miután teljesen kihűlt. Az alját megkentem a belső fehér krém felével, majd rákentem a meggyes szósz felét. Ezután jött a középső tortalap, amire rákentem a krém másik felét és a maradék meggyet. Végül rákerült a torta teteje, majd egy fél órára hűtőben helyeztem.

A külső fehér krém hozzávalói:

2 csomag habtejszín por
pár csepp vaníliaaroma
3 dl tej
1/2 csomag zselatin

1 tábla étcsoki lereszelve

A tejben elkevertem a két zacskó tejszínport, belekerült a vaníliaaroma, majd felvertem kemény habbá. A zselatint elkészítettem ugyanúgy, mint a belső fehér krémnél:)) Ezzel a krémmel kentem be a tortát kívülről. Egy kevéske krémet félrettem, amivel a tetejét díszítettem a tortának. Miután a krémet rákentem, a tábla étcsokoládét lereszeltem és megszórtam az egészet vele.
Legeslegvégül a tetejére nyomkodtam kis fehér kupacokat, amiknek a tetejére még egy-egy szem rumos meggyet helyeztem még el dekorációnak.

A vendégeink véleménye a tortáról:
Hmmm! Isteni! Nagyon finom lett! Ügyes vagy! Fantasztikus! Ez igen!!!

És még egy plusz vélemény a tortámról:
A tányérokon csak a tetején lévő díszítő rumosmeggyek magjai maradtak:))))



2009. november 20., péntek

Aszalt sárgabarackkal töltött csirkemell


Egy ideje rákaptam a tekercselt, töltött húsikra. Kedvelem az ilyen ételeket, mert nagyon sokféle módon el lehet készíteni a töltelékek variálásával, és véleményem szerint gyorsan megvan, tehát ideális egy hétköznapi munkával töltött dolgos nap utáni gyors vacsorához:)))

Hozzávalók:
60 dkg csirkemell filé
1/2 csomag aszalt sárgabarack

2-3 dkg vaj

A csirkemellet vékony szeletekre vágtam. Egy kicsit kiklopfoltam, megsóztam. Majd ráhelyeztem egy-egy szem aszalt sárbarackot, rátekertem a húst. Egy hőálló tálat kivajaztam, és szépen bepakoltam egymás mellé a husikat. Mindegyik hús tetejére tettem egy kis vajat. 180 fokos sütőben alufólia alatt sütöttem 20 percig, majd a fólia nélkül addig, amíg szép pirosra nem sült a hús. Sütés közben egyszer-kétszer átforgattam a húsikat, hogy egyformán átsüljenek.
Köretként ananász és krumplipüré került mellé.


2009. november 19., csütörtök

Kuglóf, egy kis narancshéjjal megbolondítva


Évekig volt egy kuglóf sütőformám, amit soha nem használtam. Aztán szépen elkezdett rozsdásodni, így a kukába került, de ennek már jó pár éve. Az elmúlt hetekben több áruházban is szemezgettem a kuglóf formákkal:) Tegnap a Lidl-ben voltunk vásárolni és viszonylag elfogadható áron végülis vásároltam egyet, amit muszáj volt este fel is avatnom:)))) Az eredeti recept hozzávalóit a femina.hu oldalon találtam, de az elkészítés menetében, már a saját kis fejem után mentem. Nagyon szeretem a kuglófot, de az utóbbi időben elég horrorisztikus áron lehet kapni nálunk a közértben, ezért is gondoltam, hogy inkább elkészítem itthon. Kalkulációim szerint 500 forintból ki lehet hozni, a boltban pedig 350 forint körül van egy fél kuglóf.

Hozzávalók:

50 dkg liszt

4 dkg élesztő
1,5 dl tej
15 dkg cukor
1,5 dl tejszín
5 tojás
15 dkg vaj
1 narancs reszelt héja

10 dkg mazsola rumban áztatva, aki szereti mazsolával, én kihagytam

Az élesztőt felfutattam a 1,5 dl tejben, majd összekevertem a liszttel, tejszínnel, cukorral, az olvasztott vajjal. Ezután belereszeltem a narancshéját, majd egyesével jöttek a tojások, amiket egy kicsit nehézkesen dolgoztam bele, de végül sikerült jól összedolgoznom a tésztát. Ezután pihentettem egy fél órát letakarva. Közben a kuglóf-formát kivajaztam a kislányom segítségével, mert alját az ő kisebb kezével könnyebb volt kivajazni, majd megszórtam zsemlemorzsával. Beleöntöttem a tésztát, majd megint pihentettem 20 percet. 200 fokos sütőben 50 percig sütöttem.

2009. november 18., szerda

Brassói pulykahúsiból


A brassói. Hmmmm. Ez a kaja szerepel a családi étlapunkon talán a legtöbbet. Nemes egyszerűséggel IMÁDOM (ezt is, mint sok mást:)))). Nem tudom megunni. Gyorsan elkészíthető, szerintem abszolute semmi macera nincs vele. A 50 dkg pulyamellet kockára vágtam, egy kis olajon megpirítottam. Sóztam, megszórtam egy kis feketeborssal, majd közel 1 fejnyi fokhagymát nyomtam rá, amit szintén rápirítottam Amíg megsült a húsi, a fritőzben megsütöttem a krumplit. Miután a hús és a krumpli is kész lett összekevertem őket és már táplálkoztunk is belőle jó kis házi csalamádéval.

2009. november 17., kedd

Melegszendvics variációk



Újfent megállapítottam, hogy az esti főzőcskézésnek a legnagyobb hátránya, hogy nem lehet normális fényképeket készíteni az elkészült kajákról, bár a lényeg azért látszik:))) Hétköznapi gyors vacsorák alkalmából sokszor kerül az asztalunkra melegszendvics. De elég unalmas mindig ugyanúgy készíteni, így próbálok időként különböző "kenceficéket" kitalálni:)))
Első lépésként készítettem egy besamellt. Az én módszerem a besamellre: egy kis olajon megpirítottam a 3-4 ek lisztet, majd felöntöttem meleg tejjel, sűrű kevergetés közben adtam hozzá 1 tojást és 3-4 evőkanál tejfölt, valamint sóztam, borsoztam és szerecsendiót is tettem bele. Félretettem, amíg elkészült a többi belevaló.
1 fej hagymát apróra vágtam és olajon megdinszteltem, majd hozzáadtam kb. 30 dkg gombát, amit szintén apróra vagdostam. Erre is került feketebors és só. Miután a leve elfőtt és a gomba szép pirosra sült készen is volt.
A besamellt két részre osztottam. Az egyik felébe belekevertem a hagymás-gombát.
A másik részhez szintén egy hagymát megdinszteltem olajon, ehhez viszont 15 dkg csirkemell sonkát adtam és ezt kevertem bele a besamell másik részébe, mivel édes gyermekem nem eszik ugyebár gombás ételt:((
Ezekkel a krémekkel kentem meg a kenyereket, a tetejére még sajtot reszeltem és ment is a sütőben 10-15 percre.

2009. november 16., hétfő

Sequence


Most, hogy közeleg a karácsonyi bevásárlás egy jó kis ajándékötletet szeretnék javasolni, azoknak, akik szeretik a logikai társaságjátékot.
A neve: Sequence.
Lehet többen, kettesben vagy csapatban is játszani. Most szombaton találkoztunk mi is először ezzel a játékkal, aminek meg is lett az eredménye:)) A vasárnap délelőttünk arra ment el, hogy mentünk az egyik helyről a másikra, hogy kapjunk valahol. Sajnos nem úgy van az, hogy az ember bemegy egy nagy áruházba is ott leveszi a polcról, kifizeti és hazaviszi. Áááá, az túl egyszerű lenne:((( A negyedik boltban sikerült csak megvásárolnunk. De megérte!!! Vasárnap délután a barátosnőméknél voltunk és szinte csak ezt játszottunk, nagyon jól szórakozva mind a négyen:DDD

2009. november 15., vasárnap

Vendégségben jártunk


Szombaton vendégségben voltunk a férjem kollégájáéknál. A kedves kolléga, nagy-nagy főzőmester, különösen ha húsokról van szó. Hús készítésekben az Imi szinte verhetetlen. Most is egy különlegességgel készült. Csülköt sütött sókéregben fűszerekkel faszénen, alufóliában.
Nem tartozom különösebben a húsimádok táborában, de egy-egy újdonságot én is szívesen megkóstolok alkalmanként. Ezt sem hagytam ki:)) Hmmmm. Nagyon finom, és roppant érdekes íze volt, ennek a számomra érdekes módon elkészített húsnak. Hiszen a húson 1-2 cm vastagon rásült a só, amit miután levettünk a tűzről, letördeltünk róla. Alatta a csülök bőre ropogós volt, a hús porhanyos, jó ízű.
Sajnos nem tudom pontosan leírni, mit hogyan kellett készíteni, mert az Imi nem árulta el nekünk a titkát:), így csak egy-két képben tudom megmutatni:DDD



A végső tálaláskor került még mellé héjában, alufóliában sült krumpli, pirított gomba és némi zöldség dekoráció. Senki nem maradt éhesenD
Imi! öszönjük szépen még egyszer!!!!

2009. november 13., péntek

Hangulatjavítók:)

Ma nincs új receptem, nem főztem, és nincs is nagy kedvem hozzá, de szeretnék egy-két kedvenc "bölcsességet" közzé tenni hangulatjavítás érdekében:D

Az alkohol folyékony pszichiáter.

A macskám öngyilkos lett. Fejbe lőtte magát kilencszer.

A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz elő.

Az emberiség olyan, mint a krumpli: a java a föld alatt van.

Nem az a baj, hogy nyakig vagyunk a szarban, hanem, hogy lötyögtetik.

Barátok olyan emberek, akik jól ismernek, és mégis szeretnek.

Nagy ésszel, nagyot lehet tévedni.

Nincs is gravitáció, csak a Föld szívat minket.

Rakd sebességbe az agyadat, mielőtt elindítod a szádat!

Minél több emberrel találkozom, annál jobban szeretem a kutyámat.

Azok, akik nem tudnak magukon nevetni, meghagyják ezt a feladatot másoknak.

2009. november 12., csütörtök

Lekváros táskák


A pár napja sütött túrós táskák tésztáját használtam ehhez a péksüteményhez.
Tegnap este viszonylag emberi időben hazajutottam, így este volt időm sütögetni. Napok óta nem vagyok túl jól, a hangulatom is mélyponton van, így nagyon jólesett egy kicsit tevékenykedni a konyhában.
Engem nagyon kikapcsol a konyhai sütögetés-főzés, olyan jókat tudok elmélkedni, gondolkodni főzés közben:D

A tészta hozzávalói:

55 dkg liszt

8 dkg margarin
2 tojás sárgája
3 dkg élesztő
3 dl tej
4 evőkanál cukor
egy csipet só

Az élesztőt felfuttattam egy kis tejben, majd a tészta minden hozzávalóját összegyúrtam. Pihentettem 1 órát. Ketté választottam a tésztát. Az egyik részét kinyújtottam és kb. 10x10 cm-es kockákat vágtam ki belőle. Az egyik részébe tettem őszibaracklekvárt. A másik részébe meggylekvár került. Bevagdostam három csíkkal a nem lekváros részeket, majd ráhajtottam a lekvárra, lenyomkodtam, hogy ne nagyon tudjon szétnyílni, de ez nem mindegyiknél sikerült:((
Megkentem a tojásfehérjével, utána megint pihentek fél órát. 180 fokos sütőben 20 perc alatt megsütöttem. Összesen: 9 db meggyes és 9 db őszibarackos lett ebből a tésztamennyiségből nekem.
Legnagyobb öröm akkor ért, amikor a kicsi lányom ma reggel ilyet kért magának uzsonnára a suliba:)))




2009. november 11., szerda

Kínai kel saláta


Saláták. Nagyon szeretem a salátákat mindenféle formában, mindenféle hozzávalóval, de az utóbbi időben valahogy elmaradtak az asztalunkról. Nem is értem, hogy miért... Nemrégiben eszembe jutott, hogy milyen rég vettem kínai kelt, pedig régebben, de sokszor készítettem belőle ezt a salátát. Gyorsan elkészíthető, egyszerű és nagyon könnyű kis saláta hétköznapi vacsorára:)))

Hozzávalók:

1 közepes méretű kínai kel
4 db alma
20-25 dkg sajt, (trapista sajtot használtam, de nem rontja el egy kis füstölt sajt se)
1 nagy doboz tejföl
majonéz
egy kk mustár
só, feketebors

A kínai kelt megmostam utána feldaraboltam. Az almát és a sajtot kockákra vagdostam. A tejfölben elkevertem a majonézt, hozzáadtam a mustárt, egy picikét megsóztam, megszórtam feketeborssal és belekevertem a kockára vágott almát, kínai kelt és sajtot:))
Egy órára hűtőben tettem, hogy kellemesen összeérjenek benne az ízek és utána már lehetett is fogyasztani.

2009. november 10., kedd

Csirkecomb zöldségeken


Egy végtelen egyszerű étel, amit viszonylag gyorsan el lehet készíteni, bár a sütési idő egy kicsit hosszabb lett, mint gondoltam, mert a zöldségek nehezebben puhultak meg. Volt otthon pár darab pipicombom, zöldségem. Ez lett belőle:)))

Hozzávalók:

6 db csirke comb
kb. 1/2 kg burgonya
1 nagy fej hagyma
6-7 db sárgarépa
3-4 ek mustár
3-4 gerezd fokhagyma
olaj
só, fekete bors, majoranna

A mustárba belekevertem a sót, borsot, majorannát, belenyomtam a fokhagymákat. Adtam hozzá kb. 0,5 dl olajat. Jól összekevertem és beletettem a pipicombokat. Egy fél órán át hagytam egy kicsit összeérni az ízeket, ez az alatt az idő alatt megpucoltam a burgonyákat, a sárgarépát és a hagymát. Egy tepsit kikentem olajjal, majd belekarikáztam a burgonyát és sárgarépát, majd jött rá a hagyma is. Megsóztam az egészet és alaposan összekevertem, majd erre helyeztem el a mustáros pácos húsikat. Alufóliával letakarva sütöttem 1 órát, majd közel még 1 órán keresztül alufólia nélkül, amíg teljesen megpuhult a zöldség.

2009. november 9., hétfő

Gasztro viccek:)

- Felvehetem a rendelést a vacsorára, uram? - kérdezi a pincér.
- Mielőtt rendelnék, megmondaná, hogy készítik itt elő a csirkét?
- Semmi különös uram, szimplán megmondjuk neki: ma este meg fogsz halni!

- Mit írt a vendég a panaszkönyvbe? - kérdi az étteremvezető a pincértől.
- Az égvilágon semmit... Csak beragasztotta a bécsi szeletet.

- Mit parancsol a kedves vendég?
- Teknősbéka levesük van?
- Uraságod evett már valaha teknősbéka levest?
- Még sosem.
- Akkor van.

Csinos pincérnő az úri vendéghez:
- Hogy kéri a tojásait, főve vagy rántva?
- Simogatva.

-Ide nézzen, üzletvezető úr! Mit csinál ez a légy a levesemben?!
-Ha jól látom, a mellúszást gyakorolja.

-Friss a péksütemény? -kérdezi a vendég a pincért, mielőtt a kosárba nyúlna.
-Sajnos, nem tudom. Még csak három napja dolgozom itt.

Brownie mogyoróval


Az első brownie süteményem. Érdekes, hogy ez is valahogy eddig kimaradt a sütemény repertoáromból. Szombaton készítettem egy adagot. Hát.... Nem lett rossz, de bevallom őszintén nem fog a kedvenc sütijeim közé tartozni, valahogy nem az én ízlésvilágom.

Hozzávalók:


13 dkg rétesliszt
6 dkg kakaó
½ kk sütőpor
csipet só
13 dkg puha vaj
25 dkg barnacukor, de én porcukrot használtam
3 tojás
1 csomag vaníliás cukor
6 dkg vágott mogyoró

Máz a tetején:

10 dkg vaj
18 dkg porcukor
5 dkg vágott mogyoró

A lisztben elkevertem a sütőport, a kakaót és a csipet sót. A vajat habosra kevertem a cukorral, vaníliás cukorral, majd jöttek egyesével a tojások. Belekevertem a kakaós lisztet és legvégül a vágott mogyorót. Egy kisebb méretű tepsit kibéleltem sütőpapírral, belekanalaztam a masszát, elsimítottam és 180 fokos sütőben kb. 30 perc alatt megsütöttem. Amíg sült kikevertem a vajat a porcukorral, amit csak akkor kentem a tésztára tetejére, amikor már teljesen kihűlt. És végül a tetejét is megszórtam mogyoróval.

2009. november 8., vasárnap

Csak megtaláltuk a mogyoró Mikulást

                                      
Tegnap Szepyke-nél olvastam egy bejegyzést a mogyoróban található Mikulásokról. Bevallom őszintén, még nem hallottam erről sose. Hiába egy újszülöttnek minden vicc új.
Minket sem kellett félteni a Urammal, nekiálltunk mogyorót pucolni. Még jó, hogy volt itthon majd egy kilónyi. Lelkesen törögettük, és nagy nehezen találtunk mi is "mogyoró Mikulást":DDDD




           

2009. november 7., szombat

Túrós táska


Mivel kis családom maximálisan túrófüggő, velem együtt tegnap sütöttem először túrós táskákat. A formázás nem sikerült tökéletesre, mert több "táskám" is szétnyílt, de a kedves párom megnyugtatott, hogy az Anyukájának is így sikerült régebben. A tésztája nagyon finom, szerinte fogom még máshoz is használni.

A tészta hozzávalói:

50 dkg liszt
8 dkg margarin
2 tojás sárgája
3 dkg élesztő
3 dl tej
3-4 evőkanál cukor
egy csipet só

Az élesztőt a felfutattam egy kis tejben, amit a 3 dl-ből öntöttem ki. Utána összegyúrtam az összes hozzávalót. Nekem egy kicsit ragacsosnak tűnt a tészta, ezért még adtam hozzá lisztet olyan két maroknyit, hogy ne ragadjon annyira. 1 órát konyharuha alatt pihentettem, addig elkészítettem a túrós tölteléket hozzá.

Túrós töltelék:

50 dkg túró
4-5 ek kristálycukor
2 ek búzadara
1 egész tojás
1 citrom reszelt héja
1/2 citrom leve
2-3 ek tejföl
1 csomag vaníliás cukor
5 dkg mazsola, (én elhagytam, mert nem nagyon szeretjük)

A túrót villával áttörtem, majd hozzáadagoltam a többi hozzávalót, alaposan összekevertem.

A tésztát miután megkelt kinyújtottam lisztezett felületen. Kb. 10x10 cm-es kockákat készítettem belőle. Nekem összesen 15 db lett ebből a mennyiségből. Mindegyikre kanalaztam a túrós masszából. Két-két csücsköt összenyomkodtam, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyeztem őket. Megkentem a tetejüket a tojásfehérjével, utána még fél óra pihentetés szintén konyharuha alatt. 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsültek.
Több batyum szétnyílt, elég érdekes formát alkotva, de azért úgy is fogyasztható volt:)))

2009. november 6., péntek

A magyar nyelv szépsége:)

Ezt is csak a mi nyelvünkkel lehet megcsinálni!!!!


Margarin:
Két egér beszélget a kamrában:
- Rád fog esni a margarin!
- Rámamargarin?

Hogy kapta Benedek Elek a nevét?
Anyukája reggel beszólt a kisfiának:
- Benn vagy még az ágyban?
- Benne, de kelek.

Trükk:
- Mondja Kovács bácsi, maga mit szokott csinálni, ha este nem tud elaludni?
- Én? Elszámolok háromig és már alszom is.
- Tényleg? Csak háromig?
- Háromig, de van úgy, hogy fél négyig is.

Bevásárlás:
- Pistike, szaladj le a boltba, hozzál egy kiló hurkát! De ne véreset!
- DENEVÉRESET???

Egyenlet:
- Kislányom, teljesen egyedül oldottad meg ezt az egyenletet?
- Nem. Két ismeretlennel.

Kérdés:
- Miért nincs bástya a vonaton?
- Mert a vonat nem vár.....

Úszás oktatás:
- Hogy tanítja a varázsló úszni a pókot?
- Hókusz, pók ússz!

Tehén:
A tehén bonyolult állat.
De én megfejtem.

Találkozás:

Nyuszika és a róka találkoznak az erdőben.
Nyuszika köszön
- Szia vöröske!
- Te engem ne vöröskézz
- Miért, jobb lenne, ha lerókáználak.....!?!

Előzőmunkahely
A HR-es kérdezi az új titkárnőt:
- És mondja, az előző munkahelyén mennyi volt az évi fizetése?
- ??? Nálunk az előző munkahelyemen nem dolgozott egy Évi sem!

2009. november 5., csütörtök

Pohárkrém


Napok óta készültem egy pohárkrémes desszert elkészítésére. Tegnap végre eljutottam odáig, bár elég későn értünk haza, mert sikeresen otthonhagytam a lakáskulcsomat és a leányzómmal nem tudtunk bejutni a lakásunkban:((( Meg kellett várnunk a férjemet, hogy hazaérjen. Addig a sógornőméknél üldögéltünk...  (még jó, hogy közel laknak hozzánk). Ilyen hülyeséget, már rég sikerült elkövetnem.
Na szóval. Hétvégén előkészítettem hozzá a krémsajtot, amit fel szerettem volna használni. Több receptet is áttanulmányoztam, aminak azt lett az eredménye,hogy a "kis fejecskémben" összeraktam a receptekből, ami nekem tetszett és ezt alkottam belőle:

Hozzávalók:

1 csomag csokoládés főző puding
5 dl tej
2-3 kanál cukor hozzá
1 csomag Aranka mogyorós nem főzős puding
3 dl tej
25 dkg házi krémsajt
20 dkg amoretti keksz

A csokis főzőpudingot elkészítettem a leírás szerint és a belekevertem a krémsajt felét, miután egy kicsit meghűlt. Utána elkevertem a mogyorós pudingot, amibe ment a krémsajt másik fele. Az amoretti kekszet apróra törtük a leányzóval:)) Fogtam a fagylaltos kelyheimet és mindegyik aljába szórtam a kekszből, majd rákanalaztam a csokis pudingot, amire megint szórtam egy kevéske amoretti morzsát, erre pedig jött a mogyorós puding. Hűtőbe tettem egy fél órára, majd vacsora után deszertként elfogyasztottuk.


2009. november 4., szerda

Rakott krumpli, ahogy én szeretem



Hozzávalók:

70-80 dkg krumpli
6 db tojás
15 dkg gyulai kolbász szeletelve
2 fej hagyma
1 nagy doboz tejföl
sajt a tetejére

A krumplikat alaposan lesikáltam, megfőztem a héjában, meghámoztam. A tojásokat szintén megfőztem, megpucováltam, amit, hogy utálok nekem valahogy nem megy a tojás főzés úgy, hogy normálisan lejöjjön a héja:((((
A tepsit megkentem vajjal, belevágtam két fej nagyobb méretű hagymát csíkokra és elősütöttem 5 percig. Erre a hagymarétegre vágtam fel az főtt krumplit, amit gondosan megsóztam, majd jöttek a tojáskarikák és a kolbászkarikák. Ezt megismételtem még egyszer. A legtetejét megkentem a doboz tejföllel, sajtot reszeltem rá és ment a sütőben 190 fokra, ahol sacc per kábé fél óra készre sült.

2009. november 3., kedd

Mézben sült birsalma


Anyukám kertjében még mindig van rengeteg birsalma. Kínálgattam jobbra-balra, volt  aki lelkesen jelentkezett, de jó birsalma, jön is érte, aztán mégse jött... :(((
Már készült belőle birsalma sajt, Anyu tett el magának belőle kompótot, de még így is csak potyog a fárról, nem akar elfogyni. Hétvégén megint elhoztunk pár darabot a férjemmel, gondoltam majd csak kitalálok valamit. Aztán bevillant, hogy régebben sütöttem csak úgy mézzel. Hmmmm.
A birsalmákat gondosan szőrtelenítettem, majd kivágtam a hibás részeket és a magházakat. Sikeresen el is vágtam a hüvelykujjamat rendesen....
Egy hőálló tálat kikentem vajjal és egymás mellé elhelyeztem rajta a birsalma szeleteket. Meglocsoltam finom akácmézzel és ment is a meleg sütőbe. Addig sütöttem, míg a méz nem kezdett rákaramellizálódni, szép vöröses barna színt adva a birsalmáknak. Közben többször átforgattam őket, hogy mindenütt egyenletesen süljenek. Édes gyermekemnek szokás szerint nem ízlett az újdonság, de a férjem és én jóízűen befalatoztuk:D

Mézes krémes



Évekig mindig megvettem a mézes krémeshez a készen kapható tésztalapokat. Szánom-bánom bűnömet, de sokkal egyszerűbb volt, így elkészíteni a sütit:)) De ezzel vége a készen vett sütilapoknak!!! A hétvégén megsütöttem saját magam. Nem annyira ördöngösség, bár elég macerásnak éreztem, hogy egyesével kell megsütögetni a négy lapot, de megéri a fáradtságot. Bár elkövettem azt a nagy hibát is, hogy nem nyújtottam ki kellőképpen a tésztalapokat, így a tészta egy kicsit vastag maradt. Az ízével sem voltam teljesen megelégedve, mert nem mertem beletenni a mézeskalács fűszert, lévén, hogy nem írta egyik recept sem, így számomra egy kicsit "ízetlen" maradt. Elfogyni elfogyott, - milyen süti nem fogyott még el nálunk, főként, hogy tegnap az angolon +5 leányzó tartozkódott a lakásban:))) - de legközelebb megpróbálkozom az erősebb fűszerezéssel.

Mézes lapok hozzávalói:

50 dkg liszt
15 dkg porcukor
2 tojás
3 ek méz
6 dkg vaj
1 kk szódabikarbona
4 ek. tejföl

A tészta összes hozzávalóját két kicsit kacsómmal összegyúrtam, majd pihentettem egy fél órát. Négy részre osztottam, majd lisztezett felületen kinyújtottam egyesével őket. 180 fokos sütőben 10-15 perc alatt megsütöttem. Érdemes nagy tepsiben sütni, mert én kisebben sütöttem, így elég vastag maradt a tészta.

A grízes krém:

6 dl tej
6 evőkanál búzadara
1 csomag vaníliás cukor

25 dkg porcukor
20 dkg vaj
1 citrom reszelt héja

valamint
baracklekvár

A 6 dl tejben elkevertem a 6 evőkanál grízt és hozzáadtam a vaníliás cukrot. Felfőztem sűrű kevergetés közben, majd félretettem kihűlni. A vajat elkevertem a porcukorral és belereszeltem a citrom héját. Miután a gríz kihűlt összekevertem a cukros vajjal.
Egy mézes lapot megkentem a grízes krém felével, utána jött rá a következő lap, amire sárgabarack lekvárt kentem, majd megint mézes lap, amire újfent grízes krém és legtetejére az utolsó mézes lap:)))
1 éjszakára hűtőbe tettem, hogy megpuhuljon a tészta és jól összeérjenek benne az ízek.
A tetejét porcukorral szórtam meg, de olvastam több receptnél, hogy csokoládét tettek a tetejére, de az mi ízlésünknek tökéletesen megfelelt a porcukor is.

2009. november 2., hétfő

Joghurtos currys pulykamell


A múlt heti No salty hírlevélben találtam az alábbi recept eredetijét. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet, pedig nem nagyon kedvelem a curry ízét, viszont a joghurttal és ezzel a kekszes bundával nagyon kellemes végeredmény született.

Hozzávalók:

50 dkg pulykamell filé v. csirkemell
4 dl natúr joghurt
1 kk currypor
1 kk "őrült" gyömbér
3 gerezd fokhagyma
egy csipet só
20-30 dkg sós keksz, de én háztartási kekszet használtam, mert az volt itthon:))

A natúr joghurtba belekevertem a gyömbért és a curryt, majd belenyomtam a fokhagyma gerezdeket, sóztam. Jó alaposan összekevertem, majd beleforgattam a csíkokra vágott pulykamellet. 1 éjszakára hűtőbe tettem, hogy jól összeérjenek benne az ízek. A háztartási kekszet ledaráltam és ebben forgattam bele a joghurtos-currys pulykamellet, miután egy kicsit lecsöpögtettem róla a joghurt nagyját. Forró olajban aranybarnára sütöttem és rizzsel tálaltam.
A férjemnek és nekem nagyon ízlett, bár a kislányom csak fintorgott rá és nem fogyasztotta el, de úgy gondolom az ő ízlésvilágának az curry íze még elég erős. Érdekesség még, hogy rögtön melegen nem annyira ízlett, de amint a hús egy kicsit kihűlt sokkal finomabb lett.

2009. október 31., szombat

Halloween




A Manófalvi a Halloween tökkel

Halloween - Boszorkányujj süti


Ezt a kisze-kusza fogazatú tököt farigcsáltam ki a leányzónak:DD

Tegnap Szepyke oldalán találtam egy remek receptet. Boszorkányujj sütemény. Már a neve is... Este meg is sütöttem, nem bírtam megállni, hogy ne készítsem el:)))) Egyrészt nagyon finom a tészta, másrészt szerintem egy nagyon ötletes megoldás Halloween-ra így elkészíteni egy sütit, és tulajdonképpen nem is egy bonyolult dolog.

Hozzávalók:

45 dkg liszt
1 kk sütőpor
23 dkg vaj
20 dkg porcukor
1 tojás
1 kk mandula aroma
1 kk vanília aroma
csipet só

10 dkg egész mandula a díszítéshez

A hozzávalókat összedolgoztam egy nagyobb tálban, hűtőben fél óra pihentetés, bár ezt a részt én kihagytam, mert rögtön formáztam is az ujjakat a tésztából, valamint egy-két tök formájú fejet is csináltunk. 15-20 perc alatt megsültek 180 fokos sütőben.
A "véres" dekorálást én inkább kihagytam, az már nekem is sok lett volna, de akinek kedve van hozzá érdemes megnézni Szepyke-nél:))))

Egy pár darabból próbáltunk tökfejet is készíteni a férjemmel, kisebb-nagyobb sikerrel, bár azért felismerhető.


Itt még nyersen figyelnek az "ujjak" a tepsiből, istenigazából nekem így tetszett a legjobban, mert sütés után egy kicsit "ducibbak" lettek az ujjak:))))

2009. október 30., péntek

Nem a legjobban sikerült céges logók






2009. október 29., csütörtök

Zabkorpás császárzsemlék


Nemrégiben Yasmine oldalán láttam gyönyörű szép császárzsemléket, ráadásul volt hozzá egy "oktató" videó is, ahol meg lehet tekinteni a technikáját. A hétvégén elkészítettük mi is. A mienk nem lett ugyan olyan szép, de azért császárzsemle jellege volt:)))
A tésztához a joghurtos zsemle receptjét használtam, minimális változtatással.

Tehát a hozzávalók:

100 ml olaj,
300 g natúr joghurt,
1 tojás + 1 a tetejére a kenéshez
1 tk só
45 dkg búzaliszt
1 csomag szárított élesztő
1 tk cukor
10 dkg zabkorpa
 
A hozzávalók szokás szerint mentek a kenyérsütőgépbe dagasztó programra:))) Mennyivel egyszerűbb így készíteni a pékáruk tésztáját. Utána édes gyermekem hathatós segítségével a Yasmine-nál látott módszer szerint megformáztuk a zsemléket, kisebb-nagyobb sikerrel. Van még mit javítani a technikánkon.
A tetejét megkentünk egy felvert tojással 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütöttük.
Legközelebb kipróbáljuk egy másfajta tésztával, mert ez egy kicsit nekem "tömör" volt.

2009. október 28., szerda

Kaptam egy kedvességet:D


Egy nagyon kedves díjat kaptam Raindrop-tól.
Még mindig rettentően zavarba tudok jönni egy ilyen kedvességtől, viszont nagyon jólesett a mostani rossz hangulatomba. Máris jobban érzem magam. Még egyszer nagyon szépen KÖSZÖNÖM!!!!
És akiknek én szeretném továbbadni. Szepyke,  Altair, Zsuzsi.
Ezenkívül még sok-sok blogírónak, blognak ajándékoznám, de ahogy láttam ők már megkapták, így az én listám ilyen picike lett:DDD

Gombával töltött csirkemell


A szombati Kedves Vendégeimnek készítettem ezt is.
Egy fej apróra vágott hagymát egy kevéske olajon megdinszeltem, majd megpirítottam a szintén apróra vágott gombát is. Sóztam, megszórtam egy nagyobb mennyiség fekete borssal és már készen is volt. Félretettem, amíg a csirkemellet is előkészítettem, amiket vékony szeletekre vágtam és kiklofoltam, sóztam. Ráhelyeztem egy kisebb mennyiséget a gombából, majd feltekercseltem. Egy kivajazott tepsibe raktam szépen egymás mellé a töltött pipimelleket. A tetejére került még vajacska, hogy ne legyen nagyon száraz a húsi.
180 fokos sütőben 30-40 percig sütöttem, amíg szép aranybarna nem lett a teteje. Sütés közben egyszer-kétszer meglocsoltam a vajas szószal, ami a hús alatt keletkezett.
Készült még pálinkában áztatott aszaltszilvával töltött csirkemell is, csak azt sajnos nem volt időm lefényképezni, mert pikk-pakk elfogyasztottuk, mert egy egészen kicsikét finom volt:D, és mire észbe kaptam, hogy meg kéne örökíteni elfogyta magát:)))

2009. október 27., kedd

Gombás-baconos-póréhagymás tejszínes tészta


A képen látható tejszínes tészta volt a ma esti vacsoránk. Édes gyermekem a mai estét Anyunál tölti így a párom és az én szájízemnek jobban megfelelő, magyarul gombás ételt készítettem:DDD A leányzó nem hajlandó megenni az olyan táplalékot, ami gombás. Pedig én, hogy imádok mindenféle ételt, amiben van gomba, még a húslevesben is szeretem.
Munka után hazarobogtam, majd hősiesen elmentem tornázni:)))), ahol olyan jól megdolgoztatott minket a kedves Ivett, hogy azóta kezem lábam remeg, nem is kicsit, nagyon:DD. Már előre félek, hogy holnap milyen izomlázam lesz, pedig nagyon élvezem az egész tornázást, mozgást. Jó nem mondom, hogy a izomláz másnap, meg főként harmadnap nem kellemetlen, de így legalább érzem, hogy érdemes volt végigkínlódnom az egész tornaórát.
Na szóval. Miután hazaérkeztem alkottam ezt a tejszínes tésztát.

Hozzávalók:

4 fej gomba
5-6 dkg vaj
1 kisebb szál póréhagyma, vékonyabb fajta:D
10 dkg bacon szalonna
2 dl tejszín
egy kevéske parmezán
spagetti tészta

Egy kis vajon megsütöttem a bacont, amit csíkokra vágtam, majd belekerült a póréhagyma, ami karikákra volt vagdosva:))) Miután egy kicsit megfonnyadt a hagyma jött a gomba. Megszórtam egy kevéske feketeborssal, a gombát is megpirítottam, majd jött rá a tejszín, és egy kevéske parmezán, valamint 2-3 dkg vaj, amitől krémesebb lett a szósz. A tésztát kifőztem sós olajos vízben, leszűrtem, majd tányérba porcióztam. Rálohintottam a szószt és már falatoztuk az Urammal. 

Töltött kelkáposzta

töltött kelkáposzta


Hozzávalók:
1 közepes méretű kelkáposzta
60 dkg darált hús
1 tojás
30 dkg rizs
2-3 gerezd fokhagyma
1 közepes méretű hagyma
pirospaprika, fekete bors, só

1 nagy doboz paradicsompüré
1 fej hagyma
10 dkg szalonna
só, bors
tejföl a tálaláshoz

A kelkáposzta leveleket átmostam egyesével. Sós vízben egy kicsit megfőztem. Amíg főtt a kelkáposzta  elkészítettem a tölteléket. A darált húst összekevertem a rizzsel, beleütöttem a tojást és hozzáadtam a fűszereket (pirospaprika, só, feketebors), valamint a fokhagymát és a az egy fej hagymát is belereszeltem. Gondosan összekevertem a tölteléket. Ezután fogtam egy kelkáposzta levelet belekanalaztam a tölteléket, majd feltekertem kisebb nagyobb sikerrel, kisebb nagyobb méretben, mikor, hogy sikerült:DDDD
Egy nagyobb lábasba beletettem az apróra vágott szalonnát és hagymát, egy kicsit elődinszteltem, majd erre helyeztem el sorban egymás mellé a megtöltött kelkáposzta leveleket. A végén megmaradt pár darab kelkáposzta levél, azokta csak úgy odatettem mellék. Végül leöntöttem a paradicsompürével, kicsit sóztam, borsoztam, valamint felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje a töltelékeket. Kb. 1 órán át főztem, addig, amíg a töltelék is teljesen megfőtt. Tálaláskor kanalaztam még a tetejére sok-sok tejfölt:D

2009. október 26., hétfő

Őszi csendélet


Tegnap gyönyörű szép őszi idő volt. Szeretem az ilyen napokat. Jó volt egy kicsit a szabadban lenni, így a délutánt Anyunál töltöttük, ahol kertészkedtünk egy kicsit. Összeszedtük/gereglyéztük a lehullott diófalevelek nagy részét és  bezsákoltuk a kislányommal közösen. A diófán marad még bőségesen levél, ami lehullhat, mert szép méretes diófánk van:) 
A kiskertünkben leszedtük, kiszedtük az utolsó "maradék" adag termést. Birsalmát is találtunk még fán, így hoztunk azt is haza, de ebből még nem tudom mit fogok készíteni, de majd csak kitalálok valami finomságot:DDD
A zöldparadicsomhoz és a dinnyékhez pedig holnap elkészítek egy vödrös alaplevet, amibe lehet még további zöldséget (karfiol, sárgarépa, uborka stb.) beledobálni, hogy jó kis savanyúság legyen belőlük.

Szendvicskenyér Limarától


Az utóbbi időben egyre bátrabban fogok neki a kenyérsütésnek, főként, amióta jobban sikerülnek a kenyérkéim. És persze, ha egy remek recept kell Limaránál nézelődöm én is:DDD
Ezt a finom szendvicskenyeret is ott találtam. Nagyon egyszerű elkészíteni, és isteni finom az íze ráadásul a formázása miatt még különlegesebb is lett. Limara köszönöm megint a fantasztikus receptet!!!!

Hozzávalók:

A kovászhoz:
1 dl tej
10 dkg liszt
2 dkg élesztő
csipet cukor
 
valamint,
a kovász
2 dl langyos tej
40 dkg liszt BL 80
2 tk só
2 ek tejpor
1 tojássárgája
4 dkg vaj

Az kovászt elkészítettem külön egy kis tálkában, utána az összes hozzávaló ment a kenyérsütőgépbe dagasztás programra. Miután a gép összedolgozta és megkelesztette a kenyeret kiborítottam az üstből lisztezett felületre. Négyfelé vágtam. Egy ovális formába sütőpapírt tettem, majd bele a négy cipó egymás mellé, után hagytam egy fél órát még pihenni. Ollóval bevágtam a négy cipót középen, majd ment a sütőben 190 fokon  30-35 perc sütés. Az eredeti recept szerint a tojásfehérjével meg kell kenni a tetejét, de én elhasználtam az ebédünkhöz, így ez nekem lemaradt, de még így is szép színe lett:DDD

2009. október 25., vasárnap

Magos pogácsa


Hozzávalók:

50  dkg liszt
10 dkg ráma
1 tojás + 1 a kenéshez
1 kk só
2 ek tejföl
3 dkg élesztő
1 kk cukor
1 dl tej

5 dkg lenmag
5 dkg szezámmag
5 dkg napraforgó mag

Az élesztőt elmorzsoltam a tejben, belekerült a cukor. Egy kicsit meglangyosítottam és hagytam az élesztőt szépen felfutni. A lisztet és a vajat kimértem, sóztam, beleütöttem a tojást, beleborítottam a felfutott élesztőt, jöttek még a magot, - egy keveset eltettem a tetejére díszítésnek - majd összedolgoztam az egészet a két kicsi kezemmel:)))
A tésztát pihentettem meleg helyen 1 órát, hogy szépen megkeljen. Kiborítottam egy lisztezett felületre és pogács szagattóval kiszaggattam. Megkentem a felvert tojással a tetejét, majd megszórtam az félretett len- és szezánmaggal. Sütőben: 180 fokon sacc perc kábé 30 perc.

2009. október 24., szombat

Vargabéles


.
Vendégeink voltak ma. Legkedvesebb Barátosnőmék jöttek át hozzánk ebédre. Nekik főztem ma ezt a vargabélest desszertként. Az utóbbi időben elég ritkán szoktam ebédre/vacsorára vendégeket hívni, de nekik nagyon szívesen főzők szinte bármikor.
Egész délután kártyáztunk, scrabbleztünk és jókat beszélgettünk, nevettünk, némi alkohol is lecsúszott a torkunkon:DD
Jó volt egy kicsit kikapcsolódni, nem foglalkozni semmivel, csak a kanasztázásra koncentrálni, jókat nevetni. Teljes kikapcsolódást nyújtó délutánunk volt.

Ja, és a recept is itt van:

Hozzávalók:

50 dkg túró
1 nagy doboz tejföl
20 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
30 dkg cérnametélt
1 csomag réteslap
5-6 dkg vaj
4 db tojás
1 citrom héja
1/2 citrom leve

A túrót elkevertem a 4 db tojás sárgájával, a cukorral és a tejföllel, belereszeltem a citrom héját és belenyomtam a fél citrom levét. Közben sós vízben megfőztem a cérnametélt tésztát, amit kihűtés után beleforgattam a túrós masszába. A 4 tojás fehérjét felvertem kemény habbá és ezt is belekevertem a masszába. Egy tepsit kivajaztam, majd belevagdostam  - szószerint ollóval vagdostam méretre:))) - a rétestészta felét. Megkentem vajjal. Ráborítottam a túrós-cérnametéltes masszát, elsimítottam és legvégül a tetejét is beborítottam a rétestésztával.
A legtetejére szintén került egy kevéske vaj, majd 190 fokos sütőben kb. 35 percig sütöttem, amíg a teteje nem kezdett szép aranybarna színű lenni.
Tálaláskor porcukorral szórtam meg a tetejét még.